Sorsok, tragédiák

Johann Hari újságíró, aki a családja révén maga is érintett, a kábítószer nyomába eredt. Az utazás és a könyv megírása két éven át tartott, megtett harmincezer mérföldet. Elutazott az Amerikai Egyesült Államokba, Mexikóba, Svájcba, Uruguayba, Portugáliába. Készített interjút dílerekkel, függőkkel, politikusokkal, orvosokkal, utcai szociális munkásokkal, rend­őrökkel.

Minden érintett elmesélte a maga személyes történetét. Uruguay elnöke, aki évekig volt katonai börtönben, és legalizálta a marihuánát, hogy megpróbálja megállítani az erőszakot. Egy volt díler, aki tudni szerette volna, hogyan halt meg az anyja. A rendőrnő, akinek gyermekkori barátnője egy drogos banda áldozata lett. Sorsok, életutak, tragédiák.

A szerző a művét gondolatébresztőnek szánta, mindenkinek, aki érintett, és annak is, aki nem. A társadalom összes tagjának. Akik ítélkeznek, sajnálkoznak, megbélyegeznek sokszor csak pusztán beidegződéseik, előítéleteik alapján.

„Természetes emberi ösztön, hogy a félelmeinket szimbólumokban jelenítsük meg, majd leromboljuk azokat abban reménykedve, hogy ez magát a félelmet is elpusztítja. Ez a logika az emberiség történetében rendszeresen felbukkan a keresztes hadjáratoktól kezdve a boszorkányüldözéseken keresztül mind a mai napig.

Nem könnyű megbékélni egy olyan összetett problémával, mint amilyen a bódultság utáni vágy, és elfogadni azt, hogy ez mindig is velünk marad, és mindig problémákat okoz (meg persze némi örömöt is). Sokkal vonzóbb meghallani egy másféle üzenetet, nevezetesen, hogy megszűnhet ez a probléma. Hogy túljuthatunk ezeken a problémákon, csak figyelnünk kell, és követni az utasításokat.”