Extrém helyzetek

2024.05.18. 15:00

Bronzérem a legjobb ügyeletesek versenyén

Negyedik alkalommal rendezték meg az országos ügyeleti szakmai versenyt május 14. és 16. között Balatonföldváron - tájékoztatta szerkesztőségünket Szabó-Bisztricz Anett tűzoltó százados, a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Duol.hu

Fotók: Somogy VMKI és Fejér VMKI

A megméretésen extrém helyzeteket és valóságos forgatókönyvek alapján összeállított szituációkat is fel kellett dolgozniuk a műveletirányítóknak és az ügyeletvezetőknek. A beavatkozások láthatatlan láncszemei, azaz a háttérből koordináló tűzoltók feladatköre összetett és nagy felelősséggel jár, még akkor is, ha a szakemberek „csak” a monitorokon keresztül figyelhetik az eseményeket.

A versenyt dr. Hesz József tű. ezredes, főügyeleti főosztályvezető nyitotta meg. Elmondta, hogy az irányítás, a folyamatok koordinálása olyan komplex feladat, amely egyszerre foglalkozik a beavatkozó állomány aktuális tevékenységével, az utánpótlás biztosításával, mindeközben az eseményeket naplózni is kell. A nagyobb szabású, összetettebb helyzetek külső erők bevonását is igényelik, így az ügyeletes a bejelentővel, a társzervekkel és az eset kezelésébe bevonható civil segítőkkel is kapcsolatban áll. Mindezek koordinálása nagy koncentrációt, azonnali helyzetfelismerést és rugalmasságot kíván, jelentette ki az ezredes, majd sok sikert és hasznos tapasztalatokat kívánt a húsz résztvevő csapatnak.

A verseny során a vármegyei és fővárosi delegáltak egy kijelölt, berendezett ügyeleti helyiségben kialakított munkaállomásokon dolgoztak, komplex káreseti összefoglaló alapján kellett meghatározniuk a műveletek sorrendjét. Ebbe beletartozott az is, hogy menet közben kaptak újabb és újabb, a szituációt más-más irányba terelő információkat, amelyekre azonnal reagálniuk kellett.

A szakmai felügyelők szigorú szempontok alapján értékelték a csapatok minden egyes lépését, a külső és belső kommunikáció, az időfelhasználás, a riasztások szervezése, valamint a dokumentálás is szabályozott, ezáltal mérhető értékeket képviselt.

Az eredményhirdetésen Erdélyi Krisztián tűzoltó vezérőrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság műveleti főigazgató-helyettese gratulált a versenyzőknek. Mint mondta: felgyorsult világunkban elengedhetetlen a folyamatos képzés és önképzés ahhoz, hogy helyt tudjunk állni a mindennapokban. Hozzátette, a mostani verseny is azt bizonyította, hogy felkészült szakemberek segítik a bajbajutottakat.

 


Az országos megméretésen Fejér vármegyét Nagy Attila tűzoltó törzsőrmester, Kovács Szabolcs Gábor tűzoltó zászlós és Ligeti Péter tűzoltó őrmester képviselte. A csapat vezetője Takácsné Varga Marianna tűzoltó alezredes, vármegyei főügyeleti osztályvezető. A versenyen egyéni ügyeletvezető kategóriában Nagy Attila tűzoltó törzsőrmester harmadik helyezést ért el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában