Közös a felelősség

2023.11.19. 09:00

Ne legyünk közömbösek, figyeljünk egymásra!

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság hangsúlyozza: Fontos, hogy nyitott szemmel járjunk, ha kell, segítsünk bajba jutott embertársainkon!

Duol.hu

Emberként közös a felelősségünk, így az időjárás okozta tragédiák megelőzésében a lakosságnak is nagy szerepe lehet

A tartós hideg beköszöntével fokozott figyelmet kell fordítani a rászorulókra, elesettekre,  betegekre, hiszen a tél beállta kemény próba elé állítja a tüzelő nélkül, külterületen, elhagyott tanyákon, lakásukban egyedül élőket, idős embereket. 

Védelmük érdekében a Fejér vármegyei rendőrök - a társhatóságokkal, a közszolgáltatást végző szervekkel és az ellátást végző civil szervezetekkel együttműködve - minden évben felmérik az illetékességi területen nehéz körülmények között, vagy egyedül élő időseket és kiemelt figyelmet fordítanak rájuk. 

Bármilyen felmerülő probléma esetén segítenek, gondoskodnak a beteg, sérült, vagy krízishelyzetben lévő emberek megfelelő szociális intézménybe történő eljuttatásában.

Emberként közös a felelősségünk, így az időjárás okozta tragédiák megelőzésében a lakosságnak is nagy szerepe lehet.

  • Kérjük, hogy a téli hideg időjárás beköszöntével az eddigieknél is jobban figyeljenek a környezetükben élőkre, az idős korosztály tagjaira.
  • Látogassák őket gyakrabban, beszélgessenek velük, hogy van-e tüzelőjük figyeljenek arra, hogy hideg esetén füstöl-e a házuk kéménye, képesek-e önállóan befűteni otthonukat.
  • Amennyiben az utak csúszóssá válnak, kérdezzék meg, hogy el tudnak-e menni az alapvető élelmiszereket bevásárolni.
  • Amennyiben a hidegben az utcán segítségre szoruló embert látnak, ne menjenek el mellette, értesítsék a mentőszolgálatot vagy a rendőrséget. Ezzel életet menthetnek, és elejét vehetik annak, hogy a kiszolgáltatott helyzetbe lévők bűncselekmény áldozataivá váljanak. 
  • Végezetül kérjük, hogy mennyiben tudnak olyan emberről, aki valamilyen okból veszélyhelyzetbe került, tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 112-es telefonszámon, illetve jelezzék a lakóhely szerint illetékes önkormányzatnak!

Forrás: police.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában