2018.05.29. 11:30
Mindent vittek: mobil, grillező, laptop, ital volt a zsákmány
Tolvajokat fogott a rendőrség az elmúlt hétvégén lezajlott családi rendezvényen, az elkövetők leginkább a Parázs Varázson voltak aktívak: gyakorlatilag mindent vittek!
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság megkeresésünkre az alábbi információkat közölte: „A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság lopás vétség, illetve több rendbeli lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy 26 éves és egy 35 éves nagyvenyimi, valamint egy 38 éves előszállási lakos ellen.
A rendelkezésre álló adatok alapján a három férfi 2018. május 27-re virradóan egy dunaújvárosi rendezvény helyszínén, az ott felállított sátrakból mobiltelefon készülékeket, laptopot, grillező berendezést, valamint a működtetéséhez szükséges tartozékokat, illetve több üveg szeszes italt tulajdonított el. A sértettek bejelentését követően a rendőrök a polgárőrökkel, illetve a biztonsági szolgálat munkatársainak közreműködésével rövid időn belül azonosították a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyeket, majd elfogásukat követően előállították őket a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol mindhármukat gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók.
A családi hétvége idején a rendőrség a gépjárművezetőket is ellenőrizte. Lapunk kérdésre a Fejér Megyei RFK munkatársa, Sípos Mónika rendőr főhadnagy elmondta, vasárnap 5 esetben (3 bűncselekményi eljárás, 2 közigazgatási eljárás) intézkedtek ittas járművezetővel szemben a rendőrök.SzSz