Gazdaság

2023.01.29. 15:00

Fejér a legjobbak között: jól keresnek itt az emberek

duol.hu

Fejérben kedvező a bruttó átlagkereset alakulása Fotó: Pixabay

Talán nem mondunk újat azzal, hogy tavaly novemberben sokan meglepődtek, amikor a KSH nyilvánosságra hozta Magyarországon a bruttó átlagbéreket. E szerint a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 504 100 forint volt 2022 szeptemberében. 

A közölt adatokkal sokan nem értettek egyet, hiszen a számítást nagyban befolyásolta, hogy az egyes vezetői pozíciókban, illetve a fővárosban jóval többet keresnek, mint a nagy átlag. Azonban a fent említett bruttó átlagkeresetet igazolja a KSH legfrissebb adata is, amely 2022 harmadik negyedévének nettó átlagkeresetét mutatja be. 

Sőt, talán még meglepőbb, hogy Fejér vármegye benne van abban a néhány vármegyében az országban, ahol a legmagasabbak az átlag nettó bérek. Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Budapest mellett ugyanis Fejér is helyet kapott a legjobban kereső vármegyék között. A statisztikai hivatal szerint az említett térségekben megközelítőleg nettó 314 500 és 413 351 ezer forintot keresnek az emberek. 
A lista legalján Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés vármegye szerepel. Itt 238 420 és 267 999 ezer forint a nettó átlagkereset. 
 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!