Nagy kihívás előtt

2023.09.25. 19:22

Fogjanak össze, legyenek erősek, hogy Kovács Zsófia nélkül is elérjék a célt a vb-n

Kovács Zsófia súlyos sérülése miatti kiválása nyilván érzékenyen érinti a magyar női tornászválogatottat a világbajnokság előtt pár nappal, azonban a DKSE edzője, Trenka János, aki a csapattal tart, bizakodik, hogy a nehéz helyzetben is el tudják érni céljukat, 1996 után ismét megszerezni az ötkarikás kvótát. Ehhez a legjobb tizenkettő között kell végezni Belgiumban.

Gallai Péter

Trenka János, a DKSE edzője még a vb helyszínén van, onnan nyilatkozott lapunknak

Fotó: Laczkó Izabella

Múlt hét csütörtökön még szorgos, dolgos, jó kedélyű edzésen látogathattuk meg a DKSE tornászait, akik közül hárman, Kovács Zsófia, Mayer Gréta és Czifra Bettina Lili kerültek be az antwerpeni vb-keretbe, és várták a hétfői elindulást. Rajtuk kívül Székely Zója, Bácskay Csenge és Szilágyi Nikolett alkotja az együttest.  A válogatott egyik edzője pedig a DKSE mestere, Trenka János lesz. 
Aztán szombaton érkezett a lesújtó hír, Kovács Zsófia súlyos sérülést, elülső keresztszalag-szakadást szenvedett az aznapi edzésen. Így értelemszerűen nem tud a csapattal tartani annak elsőszámú versenyzője, akit a tervek szerint hétfőn meg is operáltak.
Trenka Jánossal vasárnap este, még az elindulás előtt beszéltünk újra, hiszen egy pillanat alatt megváltoztak a dolgok ahhoz képest, mint amit pénteken mondott.

 Zsófival talajon csináltunk egy akrobatikus kört, az utolsó elemből megérkezett, és egyszerűen megtörtént a baj. Utána összeesett, nem is értettük, miért fekszik a szőnyegen. Aztán láttam, nem bír mozogni, ezért mentőt kellett hívni hozzá, de akkor is még abban bíztunk, hogy csak húzódás. Majd az elvégzett vizsgálatok után kiderült, hogy elülső keresztszalag-szakadást szenvedett. Sajnos ez egy hosszú kihagyást jelent Zsófi számára.

Ez akár tanítványa olimpiai szereplését is veszélybe sodorhatja – vetettük fel. Trenka János erre azt mondta, erről nem akar nyilatkozni, soha nem volt még ilyen helyzetben. – Ezt ahhoz tudom hasonlítani, amikor valaki azért dolgozik és az az álma, hogy legyen egy családi háza, vagy új autója, aztán előbbi porig ég, utóbbi meg totálkárosra törik. Természetesen, mindent lehet újra csinálni, reméljük, minden rendben lesz, tényleg nem tudok mit mondani erről – tette hozzá.
A hogyan továbbról a ­DKSE trénere azt mondta, Kovács kiesésével nyilván változik a csapat összetétele és a leosztás is.

 Így Mayer Gréta nem kettő, hanem négy szeren kell induljon, Zsófi helyett pedig a másik két szert a tartalék, Szilá­gyi Nikoletta fogja bevállalni.

 – Magyarul a legjobb versenyzőnket a hatodik legjobb fogja pótolni. Ettől függetlenül ugyanúgy megyünk tovább, készülünk, és szeretnénk a céljainkat elérni. Mert ha feladnánk bármit, akkor Zsófitól is félig elvennénk az álmát. Mindenki akkor lesz a legnyugodtabb, ha a csapattal sikerül kvalifikálnunk az olimpiára, ez a legfontosabb.  Ugyanis akkor öt ember utazhat ki. Mi voltunk már kettőn egyedül, persze jó élmény megélni egy olimpiát, de nincsenek társak, támogatás. Teljesen más a felállás csapat esetében, a versenyző lelki világának is többet ad. Egyébként a nagy nemzetek ennek rendelnek alá mindent. Egy országnak a szak­ágát mindenképpen a csapat mutatja meg, az, hogy milyen erős.

Az egyéni érdeket ilyenkor kicsit háttérbe kell szorítani, nem lehet az, valaki kimegy, és ugráson próbál meg kvótát hozni, a csapatnak ebben segít, de a másik három szert meg oldja meg a többi. Ebben az esetben az a legfontosabb, stabil gyakorlatokat kell bemutatni biztonsággal, persze a nehézség is fontos. Idáig sem volt könnyű a feladat, de ez most kihívás lesz a javából, a sajnálatos esemény után így kell helytállnunk, de az esélyünk megmaradt. Ehhez mindenkinek tökéletesen, hibátlanul kell tornáznia, akkor sikeresek lehetünk

Megjegyezte, Mayer esetében a plusz szerek nem jelentek problémát, mert eddig is edzésben volt ezeken, pont azért kér mindenkitől mindent, mert soha nem lehet tudni, melyiken kell versenyezni. A lényeg, ez Grétát nem érintette váratlanul. Arra, a társakat mennyire érintette lelkileg az egész, azt mondta, nagyon rosszul. A lányok sírtak, amikor látták, mit történt. 
– Később leültünk közösen, és arról beszéltem, hogy Zsófi – aki idáig sem volt a legjobb állapotban a hasfalhúzódása miatt – nélkül  sem adhatjuk fel. Lehet keseregni még napokig, de attól a helyzeten már nem tudunk változtatni. 

Fogjunk össze, legyünk erősek és csináljuk meg együtt, csinálják meg magunkért, az országért, a DKSE-ért, Dunaújvárosért, küzdjenek a legjobb tudásuk szerint.

- Az olimpia legyen a cél továbbra is mindenki számára, ami egy kegyes teher, de ha valakit összenyom, az már régen rossz. Aztán a következő edzésen láttam, hogy nagyjából sikerült visszarázódniuk a munkába, és megértették, amiket mondtam. Ha már most odafentről nem álltak mellénk, remélem, a vb-n már igen - zárta gondolatait Trenka János.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában