Jövő héten - frissítve

2023.02.16. 17:00

Hamvazószerdán már a böjti időszak kezdődik

Jövő hét közepén vége az úgynevezett farsangi időszaknak. Február 22-én már hamvazószerda lesz, amikor megkezdődik a nagyböjti idő: átfogó programmal készül ezekre a fontos hetekre a dunaújvárosi római katolikus közösség.

duol.hu

20220211 Székesfehérvár, Spányi Antal püspök, mise, betegek világnapja. Fotós: Fehér Gábor FG Fejér Megyei Hírlap

Fotó: Fehér Gábor

A dunaújvárosi római katolikus plébános, Baltási Nándor nevében és megbízásából tájékoztatta lapunkat is dr. Fekete Gábor Lajos sajtóreferens az alábbiakról. Mindenek előtt felhívta a figyelmet arra, hogy ebben az évben a római katolikus naptár szerint a jövő hétre, február 22. napjára esik hamvazószerda, amely a nagyböjt kezdetét jelenti. Ennek a fontos időszaknak a célja a húsvét ünneplésének előkészítése. Ez a böjti hetek, napok hamvazószerdától a húsvétvasárnapot – ami ebben az évben április 9-re esik – megelőző nagycsütörtök estéjéig, árpilis 6-ig tartanak.

A bűnbánatuk jeleként tartják a böjtöt

Fekete Gábor megosztotta velünk azt is, hogy hamvazószerdán és az azt követő hétvégi szentmiséken a pap hamuval jelöli meg a hívők homlokát bűnbánatuk jeleként, és a vidám „farsangi” időszak lezárásaként. Ez a hamvazkodási szokás az őskeresztény hagyományból ered, amelyben a hívők a vezeklés részeként hamut szórtak a fejükre.

Alkalmat ad a lemondásra, az elmélyülésre

A nagyböjt sajátos jellemzőiről és gyakorlatairól is tájékoztatott a sajtóreferens. Megtudtuk: A nagyböjt a keresztények számára bűnbánati időszak, amely alkalmat ad a lemondásra, a hitben való elmélyülésre és kiengesztelődésre, hogy méltóképpen felkészülhessenek Jézus Krisztus feltámadásának, a húsvétnak a megünneplésére.

A nagyböjt sajátos jellemzői és gyakorlatai közé tartozik a böjt és a lemondás, amely – a közhiedelemmel ellentétben – nem kizárólag ételböjtöt jelent, hanem irgalmasságot az adakozásban és a megbocsátásban, az imádságban. Mindezek hozzásegíthetik a hívőket a nagyböjti lelkület kialakításához, amelynek jellemzői: a magukba szállás, a bűnbánat, az életük jobbítására való szándék.

Körmenettel felidézik Krisztus üdvösséghozó szenvedésének egyes mozzanatait (stációit)

Ennek megfelelően a szent negyven nap megkülönböztetett idő a liturgiában: a miseruhák színe a komolyságot, elmélyülést, bűnbánatot jelző viola; a templomok díszítése visszafogottabb; az orgona hangszer legfeljebb az énekek alátámasztására szolgál. A nagyböjt első szakaszában kulcsfogalom a bűnbánat, amíg a nagyböjt vége felé a liturgia egyre inkább a szenvedő Krisztus alakját láttatja.

Keresztúti ájtatosság lesz péntekenként

Fekete Gábor szerint a korábbi dunaújvárosi káplán és egyházmegyei irodaigazgató is segíti a városi római katolikus közösség programjait ebben az évben is:
– A nagyböjti hétvégék szentmiséit a hívők és az érdeklődők szombatonként este 18 órakor és vasárnaponként délelőtt 9-kor a nagytemplomban látogathatják, ezek előtt háromnegyed órával szentgyónás elvégzésére nyílik lehetőség a katolikus hívők számára.
– A nagyböjti időszak alatt a hívők péntekenként este 17 órai kezdettel a nagytemplomban keresztúti ájtatosságon vehetnek részt, amelyen – templomon belüli körmenettel – felidézik Krisztus üdvösséghozó szenvedésének egyes mozzanatait (stációit).
– Március 4-én (szombaton) este 17 órától Kallós Péter atya gyóntat, majd azt követően 18 órától szentmisét mond nagyböjti felkészülő elmélkedéssel. Kallós Péter húsz évvel ezelőtt érkezett hozzánk, 2003 és 2007 között volt dunaújvárosi káplán, jelenleg rác­kevei térségi plébános.
– Március 11-én és 18-án (ugyancsak szombatonként) 17 órától Ugrits Tamás egyházmegyei irodaigazgató, püspöki tanácsos atya gyóntat, 18 órakor pedig szentmisét mond nagyböjti felkészülő elmélkedéssel.
– Március 26-án, a vasárnapi szentmisében szolgáltatja ki a városi római katolikus plébánia a betegek szentségét a jelentkezőknek. Erre jelentkezni és ezzel kapcsolatosan érdeklődni a plébánián lehet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában