Negyven nap

2023.02.22. 07:00

A hét közepén, hamvazószerdán kezdődik a böjt

A hét közepén kezdődik a böjti időszak hamvazószerdával, mely a nagyböjt első napja. Az elkövetkezendő negyven nap a húsvétra való felkészülés ideje. Nevének eredete az őskeresztények szokásából ered, akik vezeklésként hamut szórtak a fejükre.

Mauthner Ilona

Hamvazószerdán a templomban a szentmise után a pap az előző év virágvasárnapján megszentelt barka hamujával keresztet rajzol a hívek homlokára, miközben ezt mondja: „Emlékezz ember, porból vagy és porrá leszel.” A hamu a bűnbánat ősi jelképe, mely emlékeztet az elmúlásra, a halálra. II. Orbán pápa rendelte el 1091-ben, hogy a papok hamuval kenjék meg a hívek homlokát.

Erre a napra a katolikus egyház szigorú böjti napot rendel el, ami azt jelenti, hogy a 18–60 évesek hamvazószerdán nem fogyaszthatnak húst és a nap folyamán csupán csak háromszor étkezhetnek, abból is csak egyszer ehetnek jóllakásig. Felmentést kapnak ez alól a nehéz fizikai munkát végzők, a várandós és szoptató édesanyák, a betegek és azok, akik egy étkezés alkalmával csak keveset tudnak enni.

Ma már csak hamvazószerdán és nagypénteken, azaz a húsvét előtti utolsó pénteken van szigorú böjti nap.

Nagyböjt a farsangi időszak mulatságait, finom ételeit és vidámságát váltja fel egy nyugodtabb, kissé befeléforduló időszakra. Ne csak a testünkre, a lelkünkre is jobban figyeljünk a következő hetekben. Sokan tisztítókúrát tartanak, vagy diétáznak ilyenkor, ami jótékony hatással van a szervezetre. A téli hónapokban lerakódott, vagy feleslegesen megrekedt salakanyagok kipucolására, testünk-lelkünk felfrissítésére kitűnő alkalom az év ezen szakasza.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában