Egy kép a múltból (10.) – a Korányi Sándor utca

Az akkor még épülőfélben lévő kórház egyik emeletén fényképezett apukám. A kórház új épülete 1965-ben nyílt meg. Az 1963. december 20-án megnyílt Gourmand büfét is magában foglaló lakóépület még építés alatt áll, az új tanács- és pártháznak csak a helye látszik egy kicsit. (A mai városháza elődjének építése 1964. július 27-én kezdődött.) A Korányi Sándor utca és akkor pártház (ma Intercisa Múzeum) épülete közötti garázsok épülete is áll már. Első, korai emlékeim a Korányi Sándor utcához kötődnek. 
A nevem után a „Korányi Sándor utca hét, első emelet három” mondatot tanultam meg először – némi túlzással. Kicsi, de komfortos kis lakásba születtem, ahol nagyon kényelmes volt lakni. Az egy szoba, hálófülke, és a kicsi konyha mellett egy ülőkádas fürdőszoba volt a lakás tartozéka. Minden nagyon közel volt hozzánk: az orvosi rendelő, a kórház, a buszmegálló, a Gourmand, és anyukám munkahelye, a tanácsháza is, de a közeli Dózsa György úton lévő fodrászat, a posta és Csemege – amit a köznyelv Pesti ABC-ként emlegetett – sem volt messze. 
Egyedül apukám kényszerült hosszabb sétára, amikor a vasműbe indult dolgozni. Kisgyerekkorom minden emléke odaköt: ott tanultam meg járni, onnan mentem életem első két közösségébe, a kettes bölcsibe és a kettes oviba is. A lakóközösség nagyon összetartó társaság volt, és a mai napig jól emlékszem az akkori szomszédainkra is. Vass Gyula bácsinál volt az emeletünkön televízió, és egy-egy futballmérkőzést ott nézett meg az apukám. Hat esztendővel később, hetvennégyben költöztünk el a Május 1. utcába, amit kisgyerekként kész tragédiaként éltem meg. Az ismerős környezetből egy idegennek tűnő bolygóra mentünk. Nagyon szomorú voltam az új helyünk miatt, de idővel megszerettem a város első utcáját, és ma is oda járok „haza” a szüleimhez. A Korányi Sándor utca kellemes emlékké vált az idő múlásával.