Dunaújváros

2022.06.11. 13:00

Művészeti est volt a Széchenyi iskolában

Művészeti estet tartottak csütörtökön a Széchenyi István Gimnázium aulájában, amely a műsor kezdetére zsúfolásig megtelt.

Agárdy Csaba

A Széchenyi gimnázium vegyes kara ezúttal is hatalmas sikert aratott Fotók: Szabóné Zsedrovits Enikő

Fotó: Zsedrovits Eniko

Az eseményt Kratzmajer Zoltán igazgató nyitotta meg. Köszöntőjében elmondta, nem is tudja, mikor volt utoljára művészeti est, de végre most felcsendül a dal – utalt az igazgató a koronavírus-járvány miatt az elmúlt két évben elmaradt eseményekre. 
– Csodálatos előadásokat láthatunk majd, csodálatos gyerekektől – mondta befejezésként az intézmény első embere. 

Kupsza Noémi furulyajátékával örvendeztette meg a közönséget
Forrás: Zsedrovits Eniko

A művészeti estnek két moderátora volt Breznyán Virág és Horváth István személyében. Tőlük a közönség alapos tájékoztatást kapott a fellépőkről, azok felkészítőiről és a megszólaló dalokról. 
Először az általános iskolás korosztály kisgimiseiből alakult Cappella kórus műsorát hallhatták a nézők. Műsorukat egy saját maguk által írt mesébe ágyazták. A mesét összefűzte Ádám Viktória nyolcadik osztályos tanuló a hatodikosok ötletei alapján. A Ca­pella kórust Pocsai Mária tanárnő vezette. Zongorán kísérte őket Dőr-Moravecz Gabriella és Kucsera Janka. 

A Capella kórust Pocsai Mária vezette, készítette fel
Forrás: Zsedrovits Eniko


A Capella után a gimnázium vegyes kara, szólistái (Héger Ádám zongora, Kupsza Noémi – furulya, Szloboda Balázs – harmonika), kamaracsoportjai léptek fel. Ők azt a műsort adták elő, amellyel sikeresen – arany minősítést kaptak – szerepeltek az idei Helikoni Ünnepségeken Keszthelyen. Csak emlékeztetőül: a megmérettetésen százkét dunántúli középiskola indult. A Széchenyi gimnázium a hatodik helyen végzett úgy, hogy a mezőnyben több művészeti iskola is szerepelt. A vegyes kar hangszeres közreműködői Urbán Panka (citera), Szombati Milán (gitár), Mádai Csanád (cajon) és Juhász Enikő (zongora) volt. A vegyes kart Pocsai Mária vezette. 

Szloboda Balázs harmonikajátékával kápráztatta el a közönséget
Forrás: Zsedrovits Eniko

A Művészeti est utolsó harmadában a gimnázium könnyűzenészeit hallhatta, láthatta a nagyérdemű. Először Csikós Napsugár és Zsákovics Márk ének-gitár duettje hangzott el, majd következett a La mia Quaglia zenekar: Böszörményi Csilla (ének), Kiss Szonja (ének) Kiss Johanna (ének), Járai Marcell (basszusgitár), Kiss Gergő (elektromos gitár), Molnár Máté (elektromos gitár), Mádai Csanád (dob). 
A műsor befejezéseként a Queen együttes népszerű számának, a Bohemian Rhapsody-nak részlete csendült fel (Forgács Zsombor – cajon, Gál Benedek – fuvola, Szabó Noel – zongora, Kiss Gergő – szólógitár, Járai Marcell – basszusgitár előadásában. Az utolsó dallamok elhangzása után pedig jöhetett a jól megérdemelt vastaps. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában