lekvárnak és pálinkának

2021.07.06. 07:00

Kevés és drága lett idén a sárgabarack

Alig várható hazánkban őszi- és kajszibaracktermés az idén, országszerte óriási pusztítást okoztak a gyümölcsösökben az áprilisi fagyok. Szinte teljesen lenullázta a várható idei őszi- és kajszibaracktermést a fagyos időjárás. A barack virágzik a legkorábban, ezért fokozottan kitett a kései télies időjárásnak.

Agárdy Csaba

A sárgabarack idén olyan árban van, hogy darabonként gusztálgatva érdemes válogatni néhány szemet

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

És ha ez nem volna elég, akkor még azt is vegyük számításba, hogy az Európai Unióban is jelentős volt a fagykár. A 2021. évi európai kajszitermésre vonatkozó előzetes termésbecslés szerint, amely a négy vezető termelő tagállam – Görögország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország – adatain alapszik, a helyzet nem túl rózsás, a szakértők meglátásai szerint az idei termés mintegy húsz százalékkal marad majd el a tavalyi évitől, és negyven százalékkal lesz kevesebb, mint az azt megelőző öt év átlaga.

Vagyis sok jóra nem számíthatunk a kajszi vagy sárgabarack (kinek hogyan tetszik az elnevezés, mert egyről és ugyanarról beszélünk) termését illetően, ami azért is húsba vágó kérdés, mert Magyarországon a legszívesebben lekvárt és pálinkát is a sárgabarackból készítenek az emberek.

A lekvárnak és a pálinkának is roppant népszerű alapanyaga a kajszi

A dunaújvárosi zöldség- és gyümölcspiacon június végén már megjelentek az első magyar sárgabarackok, egyébként a kínálat nagy része spanyol vagy olasz. A június végi terméskezdet teljesen normális, általában augusztus elejéig szüretelhetjük a sárgabarackot. Lekvárnak, pálinkának leginkább a július közepétől szüreteltek a legalkalmasabbak, a júniusiak, vagyis a korai érésűek leginkább friss fogyasztásra jó.

Körképet készítettünk arról, mire számíthatunk az idén a sárgabarack terén leginkább árfekvésben, mert az ezer forint feletti kilónkénti árnál nem igazán éri meg sem lekvárt, sem pálinkát főzni. A termelők, az árusok egyetértenek abban, hogy idén senki se számoljon 300 forint körüli kilónkénti árral, nem sokkal, ha egyáltalán olcsóbb lesz a mostani áraknál (1000–1500 forint/kilogramm). Ennek oka az egész Európát sújtó fagykár, ezért nem számíthatunk olcsó importra sem a mediterrán államokból.

Csizmadia György, a Ve­nyim Gyümölcse Kertészet ügyvezetője sem szolgál sok jóval.

– A tavaszi fagyok súlyos csapást mértek a sárgabarackra, a környékünkön százszázalékos volt a fagykár, nekem sem lesz egy szem barackom se. Hogy miként alakulnak az árak, azt még pontosan nem lehet megmondani. De lekvár- és pálinkafőzés esetében mindig van egy lélektani határ, amennyit még megadnak a vásárlók egy kiló gyümölcsért. Úgy gondolom, az idén ez hatszáz forint körül lesz.

(Forrás: sargabarckinfo.hu, agrarszektor.hu, agrotrend.hu)

A sárgabarack idén olyan árban van, hogy darabonként gusztálgatva érdemes válogatni néhány szemet
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában