2021.01.26. 14:00
Az olimpiára készülő magyar bajnok fitneszvilágbajnok lett
Egy sikeres és ráadásul csinos hölggyel találkoztam a közelmúltban. Tóthné Csapó Krisztinának a családja mellett a sport az élete. A negyedik ikszhez közelítve lett világbajnok. Gyermekei, Virág és Huba nélkül – közel másfél évtizeddel a versenyszerű úszás és olimpiai kerettagság után – soha nem kezdett volna bele a testépítésbe. És ha már belekezdett, négy évnyi kemény edzés után sportága csúcsára ért.
A tizenkétszeres felnőtt magyar úszóbajnokkal és fitneszvilágbajnokkal – még a koronavírus-karantén előtt – egy budai kávézóban találkoztunk. Igyekeztem hamarabb odaérni, hiszen egy hölgyet nem illik várakoztatni. Persze többször találkoztunk már a Fradi hazai mérkőzésein a Groupama Arénában, de ott az élet nagy dolgairól nem beszélgettünk. Mostanáig.
Sportra vagy zenére hangolva – döntenie kellett
Természetesen a kettő, a sport és a zene nem zárják ki egymást. De kezdjük az elején. Nagyon fiatalon, hatévesen kezdett el úszni. Az óvodából a közeli általános iskolába jártak át a gyerekek úszni tanulni. Édesapja, sőt nagyapja is nagy focirajongók voltak, a családtól nem állt távol a sport, és apai ágon nem bánták volna, ha a kis Krisztából egykoron sportoló válik. Édesanyja azonban fontosnak tartotta a zene szeretetét, ezért hegedülni és zongorázni is megtanult, de a sport ebben a belső vívódásban végül is felülkerekedett. Fiatalkori testnevelő tanára indította el úszópályáján, hiszen alkatából adódóan is jó volt a vízfekvése. Nem kisebb ikon, mint Egerszegi Krisztina lett a példaképe.
Kezdetben még az akkor oly népszerű „Három kívánság” című műsorba is többször beírt, hogy találkozhasson az olimpiai bajnok példaképével. Aztán ha így, ilyen fiatalon nem is, de úszóeredményi kapcsán kvalifikálta magát a válogatottba is, ahol csapattársa lett példaképének és a vele egykorú, később szintén olimpiai bajnok Kovács Áginak is. Csapó Krisztina nagy tehetségnek indult, már tizenegy évesen megnyerte korosztálya bajnokságát, aztán szinte valamennyi évjáratban megtartotta ezt a jó szokását. A kezdetben „Csipi” becenévre hallgató, majd később Sellőre keresztelt tizenkétszeres felnőtt magyar bajnok – a leggyilkosabb távokon, a 400, 800 m gyors, a 200 m pillangó és a 400 m vegyes távokon győztes – szőke, 178 centiméter magas lány aztán húszévesen befejezte úszókarrierjét. Pont akkor, amikor 2000-ben, Sydney előtt odaérhetett volna az olimpia kapujába. Az élet akkor úgy tűnt, hogy mást dobott neki. Akkor ez nagyon megviselte őt, de azóta már nem bánja, hiszen nem sokkal ezután családot alapított, megszülettek gyermekei és gyakorlatilag napi szinten akkor el is távolodott a sporttól.
Példaként, útravalóként adja tovább ezt a mentalitást mindkét gyermekének
Család és a fitnesz – e kettő nála egyensúlyban van
Bármily meglepő, de ilyen életforma után teljes energiájával a család felé fordult. 2001-ben megszületett kislányuk, Virág, majd két évre rá fiúk, Huba, akik teljes mértékben kitöltötték az életét. Gyakorlatilag leállt a sporttal. Hogy mégis megőrizte alakját, azt hiperaktivitásával és gyors anyagcseréjével, a gyors „égetéssel” magyarázza. Visszatérését a sportba – elmondása szerint – gyermekeinek köszönheti, hiszen amikor lánya tizenhárom évesen a szépségipar, a modellkedés felé fordult, azt mondták neki, hogy erősödnie kell. És az anyuka, ha már elvitte „kicsi lányát” edzésre, maga is beállt a sorba. Ekkor kóstolt bele a fitneszbe. Ám már tudjuk Krisztáról, ha belekezd valamibe, akkor azt komolyan is gondolja. Így volt ő a kemény fitneszgyakorlatokkal is. Egy ilyen váltás nemcsak rendszeres edzésekkel, hanem egyfajta életmódváltással is jár, és mentálisan is oda kell érni ehhez. Azt vallja, arra, hogy valaki sportolóvá váljon, születni kell!
Álma az olimpiai aranyérem megszerzése
Miként lesz valakiből közel a negyedik ikszhez fitneszvilágbajnok? Egészen pontosan az INBA natural világbajnokság bikini fitnesz kategóriájának aranyérmese? Csapó Krisztina élete kiváló példája ennek is. Nem üzleti megfontolásból tette, hanem azt vallja, hogy a befektetett munkának mindig megvan az eredménye. Mindezt egyfajta példaként, útravalóként adja tovább gyermekeinek. Hogyan kezdett el versenyezni a kétgyermekes anyuka? Ez is egy különleges sztori. Történetesen egy alkalommal Huba is elment vele, velük a fitneszedzésre, ahol összebeszélt édesanyja edzőjével, és benevezték az első versenyére, ahol 33 anyuka közül mindjárt a második díjat hozta el. Szinte hihetetlen, hogyan tud egy, az olimpiára készülő húszéves többszörös felnőtt magyar úszóbajnok több mint másfél sportmentes évtized után egy másik sportágban a csúcsra érni. Persze ekkor azért már pár éve keményen dolgozott, személyi edzőjével, életmód-tanácsadójával, orvosával, akik az étrendjét is rendre összeállítják, amelyet szigorúan be is tart.