Mesterséges ívóhely

2020.02.11. 08:00

Műfüves pálya halaknak

Tegnap reggel 40 darab hozzávetőleg 30x60 centiméteres műfű „téglát” engedtek le a halászati őrök az ívó halak számára a víz fenekére. Természetesen nem vízipóló bajnokság kezdődik az Alsó- és a Felső-öbölben, „csupán” mesterséges ívóhelyekkel igyekeznek segíteni a horgászegyesület munkatársai a halak, elsősorban a ragadozó halak szaporodását.

Balla Tibor

A halászati őrök bójákkal jelölik meg a helyeket

Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

Hogy miért van erre szükség? Való igaz, hogy a halak enélkül is tudják a dolgukat, mindemellett a halgazdálkodási terv szerint telepítenek ugyan ivadékokat, csukát, süllőt, több ezres darabszámban, de végül nagyon kevés marad meg. Az ok prózai. Ezek az ivadékok mesterséges körülmények között, lényegében egy levegőztetős dobozban nevelkednek, így nincsenek felkészülve a természetes vizekben rájuk leselkedő veszélyekre és a vadvíz természetes áramlására.

A halászati őrök bójákkal jelölik meg a helyeket
Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

Szlivon Zoltán halászati őr elmondta, úgy látják, hogy a természetes szaporulat sokkal életképesebb, ezért próbálják ezt segíteni a mesterséges ívóhelyek kihelyezésével. Ezekből 20-at az Alsó kikötői öbölbe, 20-at pedig a Felső-öbölbe, a szabadstrandhoz telepítenek. De hogy is néz ki egy ilyen mesterséges „halbölcső”? Egy fém rácsra műfűdarabot rögzítenek, az aljára pedig egy úgynevezett kéménytéglát, ami lehúzza ezt a szerelvényt a fenékre. De hogy ne veszítsék szem elől, zsinóron narancssárga bóját rögzítenek hozzá, így könnyedén megtalálják később. Egy-egy ilyen ívóhely a másiktól tisztes távolságra, mintegy öt méterre kerül, ugyanis a ragadozó halak többsége védi az ivadékot, és félő, ha közelebb telepítenék a műfű téglákat, akkor egymástól is igyekeznének megvédeni utódaikat. Hogy ezt mennyire érdemes figyelembe venni, jól mutatja, hogy amikor a módszert kikísérletezték, kamerákkal próbálták megfigyelni a halak viselkedését, de a halak a kamerára is „ráraboltak”.

Joggal merülhet fel a kérdés, hogyan tudatják a halakkal, hogy ezeken az új helyeken érdemes a bölcsődét kialakítani, hogy ide kell menniük szülőszobára. Roppant egyszerű a válasz, ezeket a műfüves szigeteket fövenynek látják, és előszeretettel választják ezt a biztonságos helyet. A biztonságos kifejezés ebben az esetben több értelmet is kap. Ugyanis a tapasztalt horgászok is tudják, hogy a halak őrzik az ívóhelyet, így tudják, hol mehetnek biztosra. Mivel az ívás ideje alatt horgászati tilalom van az adott fajtára, a halászati őrök fokozottan figyelnek ezekre a helyekre, nehogy a horgászok kísértésbe essenek. Ez most kiemelt feladatuk.

Február elején kezdődött a csuka ívása, majd rögtön utána jön a süllő ívási ideje, majd a pontyé és a harcsáé. Ennek az időszaknak a vége a nyár elejére tehető, addig mindenképpen a víz alatt maradnak ezek az apró ívószigetek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában