Boldog délutánt szereztek a rászoruló családoknak

2019.12.20. 11:00

Ez huszonhétszer három kívánság volt

Egy idillikus világban minden napunk boldogsággal teli, és segítőkész odaadással fordulunk embertársaink felé. Reálisan azonban ha már a törekvés megvan bennünk, akkor nincs nagy baj, és ha van alkalom, amikor a fentieket gyakorolhatjuk is, az pedig igazán nagyszerű.

Török Tímea

Fotó: ZSEDROVITS ENIKO

Ilyen alkalom volt csütörtökön, amelyet a Boldog Délután csapata rendezett a Családsegítő Szolgálat központjában.

Számomra új volt a kezdeményezés és talán másnak sem lerágott csont, pedig már 2013 decemberében kezdődött ez az akció, amelyben mintegy ötven civil fogott össze, hogy rendszeresen, évente több alkalommal, leginkább nagyobb ünnepeink előtt jót tegyen a rászorulók javára.

A meglepetésekkel a szülők és az ajándékozók is kaptak
Fotó: Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

A szervezet elnevezése – Boldog Délután – az azóta már elhunyt, rászorulókat istápoló Soós Istvánnétól származik, aki maga is hajléktalan volt. Egy versében ezzel a címmel köszönte meg a meleg ételt a szervezőknek.

Ételosztással kezdték, mára azonban tovább fejlődött a jót tevők szortimentje.

Ezúttal, vagyis december 19-én délután három órától huszonhét rászoruló gyermek három kívánságát teljesítették. A jóérzésű magánszerveződés jóvoltából például legót, sakk-készletet, rollert kaptak a rászoruló csemeték – mondta el kérdésünkre Bartalos Kinga, a szerveződés szószólója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában