A világmindenséget teremtő Isten érkezik most el közénk

– Mit ünneplünk karácsonykor, mi az eredeti jelentősége, üzenete? – kérdeztük Baltási Nándort, Dunaújváros római katolikus plébánosát.

– A kérdés egy kis szójátékra is lehetőséget ad: mi az eredeti jelentősége, az, ami az eredeti jelentése. És azért nem tudjuk az eredeti jelentőségét, mert már nagyon sokan nem tudják az eredeti jelentését sem. Már van vagy negyven éve, hogy megnéztük moziban Pasolini Máté evangéliuma című filmjét, utána beültünk egy vendéglőbe, ahol a szomszéd asztaltól ez a párbeszéd hallatszott: „Hát akkor most melyik volt ebben a Máté? Hülye vagy, hát akit felfeszítettek”. Most is így van. Tavaly Erdő Péter bíboros kiadott egy képet, amin a Szent Család van a jászolnál, azzal a céllal, hogy osztogassák a hívek olyanoknak, akik távol vannak a kereszténységtől. Tegyék a fa alá, hogy az eredeti jelentés is ott legyen az ünneplésükben is. Ma már tényleg sokan nem ismerik karácsony jelentését. A Teremtés könyvében a bűnbeesés történetében olvassuk, amit az Úr mond a kígyónak: „Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, ivadékod és az ő ivadéka közé: Ő széttiporja fejedet, te pedig a sarkát mardosod.” Protoevangéliumnak mondjuk ezt a részt, ahol a bűnbe esett és ezért kitaszított embernek megígéri az Úr, hogy ad valamilyen lehetőséget neki a visszatérésre. És ezt a lehetőséget ünnepeljük karácsonykor. Az ember megmentéséért, a bűntől és a haláltól való szabadulásáért a Mennyei Atya fiát küldi a világba, hogy szenvedésével és halálával megváltsa az embert. Karácsonykor a második isteni személy világra érkezését ünnepeljük. A világmindenséget teremtő Isten érkezik el közénk. Amint ezt kimondjuk, a jelentőségét is meg tudjuk sejteni.

– Ezt a hatalmas szeretetet képtelenek vagyunk felfogni ép ésszel. Ez ösztönöz bennünket a jóra, talán ezért is nevezzük a szeretet ünnepének a karácsonyt. Ez a 2000 éves esemény óriási hatással volt a világunkra. Keresztény nemzetek emelkedtek fel a történelem mocsarából, mint egykor Magyarország is. A mai kor emberének természetes, hogy templomok láthatók országszerte, de a szívünkben, mintha távolabb lennénk Istentől és egymástól, mint akár a nagyszüleink voltak. A keresztény értékek ma is aktuálisak, és ma is átformálhatják a világunkat, de az is sors- és nemzetformáló erővel bír, ha ezeket elhagyjuk, csak éppen negatív kimenettel. Egyénileg mit tehetünk azért, hogy a hitet ne csak az ünnep alkalmával érezzük, hanem a hétköznapokban is megéljük?

– Túl nagy témát bolygat ez a kérdés. Igen, szinte közhely, hogy egész életünkben jelen van a keresztény kultúra, igen, a bennünket körülvevő épületek között a templomokban, a szóhasználatunkban, a díszítőművészetünkben, mindenben. Ez már olyan szoros jelenlét, hogy nem vesszük észre, de sokszor nem is tudjuk, hogy keresztény gyökerei vannak. Ilyenkor mondom azt, hogy lépjünk egy lépést hátra (vagy közelebb), és a megváltozott perspektívából jobban kirajzolódnak a vonalak. Mi az, ami a hitünk területe, mi az, ami a megszokások mögött van (mert a megszokások életben tartanak, van mihez visszatérni)? Az Istenhez fordulás lehetősége. Az újra és újra megtérés lehetősége. A rossztól, a bűntől való szabadulás lehetősége.

Ez már „sors- és nemzetformáló erővel bír”. Mindszenty bíboros mondta, ha egymillió imádkozó magyart tud, akkor nem félti ezt a nemzetet.

Hétköznapjaink imádsága, amivel hitünket megélhetjük. Az imádkozó ember a jövő ereje.

– A keresztény szimbolika beépült a karácsonyi kultúrkör világába, de már ezekről sem tudunk túl sokat. Természetes, hogy halat eszünk az ünnep alatt és csillagot helyezünk a karácsonyfa tetejére. Mit jelentenek ezek?

– Az egyházi évnek két nagy böjti ideje van, a nagyböjt húsvét előtt, és az advent időszaka karácsony előtt. A böjt egyik formája a hústól való megtartóztatás, ami a melegvérű állatok húsának fogyasztását tiltja, így nem tiltja a hal fogyasztását. Ezért böjti ételnek számít a hal, de már az utolsó este, ezért szinte ünnepelve fogyasztjuk a böjti ételt. A csillag a betlehemi csillag megjelenítése. Mindenki ismeri a háromkirályok történetét, akiket a csillag vezet el Betlehembe a jászolhoz. A Luca napján cserépben földbe tett búzaszemek karácsony estéjén kikelve a fa alá kerülnek, mint az új élet. Ezt még ma is láthatjuk sok városi lakásban is.

– A karácsonyi népszokások teljesen kikoptak a modern világunkból. Melyek voltak ezek, amit itt a környékünkön is gyakoroltak az őseink?

– Hogy itt a környéken milyen szokások éltek, sajnos én nem tudom, de azt hiszem, a mindenhol elterjedt betlehemezés, pásztorjáték szokásai itt is megtalálhatóak voltak. A betlehemezésben fiatalok és öregek egyaránt részt vettek, a Jézus születése körüli eseményeket jelenítették meg. Abban voltak eltérések, hogy milyen eseménysort ölelt át. Heródes is megjelenik benne, és a királyok látogatásával zárul, ez lehetett a legbővebb forma, vagy szigorúan csak az istállóban lejátszódó eseményeket jeleníti meg. Talán legfontosabb a karácsonyfa állítása. Általában tudjuk, hogy a XIX. században jelent meg hazánkban (német nyelvterületről az evangélikusoktól indulva) a fenyőfa, amit feldíszítve karácsonykor állítunk. De ez nem előzmény nélkül való. Európában általános volt az életfa, termőág állítása, aminek pogány gyökerei voltak, de idővel erősen ötvöződött bibliai elemekkel. Ennek állítása egészen általános volt hazánkban, illetőleg népünknél. A Boldogasszony-kultusz mélyen gyökerezett a nép gondolkodásában, ennek megjelenése, hogy az egész Kárpát-medence területén megjelenik, hogy az épület mestergerendáját, vagy amikor az már megereszkedett, akkor az alátámasztó oszlopot, vagy más területen a kapufélfát boldogfának–bódogfának nevezik. Az épületet összetartó elemet, vagy az elindulás és érkezés tanúját. A nyugati országrészben, főként Burgenland területén jegyezték le, hogy az életfát vagy termőágat erre akasztották. Ezt szorította ki a karácsonyfa. A karácsonyfa elterjedésével a karácsonyfát akasztották a „bódogfára”. A kereszténység ezer év alatt megszentelte a pogány szimbólumot úgy, hogy eredeti ereje megmaradt. Érdekességként leírom, hogy volt olyan szokás, hogy a „termőágat” beleerősítették egy fatuskóba, óvatosan körültekerték tésztával, és így megsütötték. Karácsony este az asztal közepére tették, és gyümölcsökkel, magokkal, cifrapapírokkal (színes papírokkal) díszítették. Nagyon sok szokás kötődik karácsonyhoz, találkozhatunk velük különböző hagyományőrző rendezvényeken. Csodálatos a nép hite. Csodálatos, ahogyan értelmezi és bemutatja a saját eszközeivel az Isten igazságát. Nem csak üresen szép, hanem az Isten igazságát mondja el.

– Milyen egy pap élete karácsonykor? Hogyan éli meg az ünnepi napokat?

– Lehet, hogy az első papi években érez valamiféle hiányt, hogy nem vehet részt a család nagy találkozásában. Az idő teltével ez megváltozik. Azt hiszem, a liturgia egy nagyon szép lehetőség az ünnepek átéléséhez. Húsvét és karácsony ünnepkörében végigvezet az eseményeken. Húsvétkor a nagycsütörtöki „utolsó vacsora” szentmiséje, nagypéntek kereszthódolat liturgiája, nagyszombat csendje… Karácsonykor advent várakozása, 24-én a pásztorjáték, az éjféli szentmise a születés miséje és 25-én a felszabadult megvalósulás ünneplése. A pap van a legközelebb ezekhez a misztériumokhoz. Minden szentmisében az Oltáriszentséghez, ünnepeken pedig az Oltáriszentség ünneplésének keretében találkozunk hitünk misztériumaival. Ez kimondhatatlan élmény. A papnak a karácsonyi készülés nem a sütés-főzés, nem az ajándékvásárlás. (Ezektől mentesül, bár én is veszek minden évben egy nagy halat és elkészítem, mégpedig kirántom és marinírozott hal lesz belőle, amit édesapám készített karácsonyokra.) Van helyette a templomok díszítése, és talán ami a legörömtelibb, hogy nagyon sokan járulnak szentgyónáshoz. Láthatjuk, hogy az emberek nem csak a külsőségek megteremtésével, hanem a lelkük felkészítésével is törődnek.

A plébános karácsonyi üzenete

„Egy fiatal barátom, akinek négy gyereke van, minden karácsony estére meghív magukhoz ünnepelni egy hajléktalant. Azt mondja, a legnehezebb utána visszaengedni az utcára. Gyerekkoromban a szomszédunkban egy gyermektelen zsidó házaspár lakott. A szentestéket sokszor nálunk töltötték, amikor Sárika néni meghalt, Imre bácsi már mindig velünk ünnepelt. Más az esemény, és más annak az évfordulója. Az ünnep emlékeztet, nem megvalósít. Annyit tudunk megélni belőle, amennyit át tudunk engedni belőle magunkon. Ahogyan a hétköznapokban alkalmassá válunk a befogadásra, olyan lesz az ünnepünk. Amennyire át tudjuk élni a második isteni személy megtestesülését.”