2018.10.13. 07:30
Éjjeli bagolyból reggeli pacsirta
Talán nem is hiszed, hogy képes lennél saját magad ellenségeként kora reggelre időzíteni egy programot, pedig idővel éppen ez fog segíteni abban, hogy könnyebben kelj fel.
Nem kell nagy dolgokra gondolni, egy reggeli edzés, egy kis állat, kávézás a barátokkal vagy egy nyugodtan elfogyasztott reggeli éppen elég ok arra, hogy egy órával hamarabb ébredj. A lényeg, hogy olyan legyen, amiről nem mond le az ember egykönnyen, vagy épp udvariatlanság lenne az utolsó pillanatban azt mondani, hogy nem, amikor a másik már korán kelt miattad.
Persze lényeg, hogy ne akarj egyből gyökeres változást. Az eddiginél ne két-három órával kelj korábban, csak egyetlen órácskával előbb ébredni, már siker. Aztán hozzá tehetsz majd még egy órát, ami már könnyedén fog menni. Megfigyelheted, ha félórás léptékekben haladsz és jól működsz, akkor pont annyival korábban leszel álmos, mint amennyivel korábban ébredtél.