2018.10.13. 11:30
Az ember, aki megpróbálja megmenteni a múltat az érdeklődő utókor számára
Gyöngyösi László házát, mely leginkább egy igazi ipartörténeti múzeumra emlékeztet, már az útról, messziről is fel lehet ismerni. Homlokzatán egy repülőgép farok része található, igazán egyedi megoldásként, mintegy védjegyül a ház gazdájának kedvelt időtöltését demonstrálva.
Belépve, szembetűnik a hatalmas vadászrepülőgép hajtóműve és ugyanannak a gépnek a szimulátora, amelynek belső berendezése maga a vadászgép belseje. De, találhatunk itt Kamov K26 helikoptersárkányt is, teljes műszerezettséggel. Beljebb sétálva egy teljes villanymozdony vezető állása tárul a szemünk elé, ha a vadászpilóták magassági ruhája, a szétszerelt gázturbina vagy hajómotor nem lenne elég. A motorok szerelmesei láthatnak itt Pannonia motorokat is, úgymint a P20-as, és 21-es, de a Java Cetka 250 vagy a 350-es sem hiányzik a gyűjteményből, nem beszélve a régi Danuviáról. Akinek az antik tv-k, rádiók a kedvencei, azok sem unatkoznak, mert szobányi teret töltenek meg ezek a régi híradástechnikai berendezések. Azon már meg sem lepődünk, hogy a letűnt kor emblematikus jelzőtábláit is összegyűjtötte a ház gazdája, olyanokat, mint például a MÁVAÚT. Aki nem csupán felületes szemlélődő, az felfedezheti a gyűjteményben a kisember nagyságú tüzérségi lövedéket, amely ugyan hatástalan, de össze van szerelve, vagy meglesheti egy repülőgép pitot csövét. A régi egyenruhák, katonai sisakok szerelmesei is találnak itt bőven csemegét.
Fotók: Hankusz Kálmán
Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kis magánmúzeum gazdája eleve egy rendkívül sokoldalú ember. Mozdonyvezetőként kezdte, vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy ez az egyik szakmája, de pilóta is, na meg autószerelő is, és épp gépészmérnöki babérokra tör, ha az eddig felsoroltak nem lennének elegendőek akár három embernek is.
Körbenézve felmerül a látogatóban a kérdés, hogy honnan ez a gyűjtőszenvedély, és mikor kezdte, mikor fogalmazódott meg benne, hogy igazi ipar- és hadtörténeti relikviákat fog gyűjteni?
– Soha nem volt elhatározás – válaszol László –, egyszerűen csak jött, hogy érdekel az ipartörténet. Nincs kezdet sem, ez egy folyamat volt. Az adott kor előrehaladtával sok tárgy feleslegessé, kacattá válik, de ha őrizgetjük ezeket néhány évtizedig, muzeális érték lesz azokból.
Sok fiatal érdeklődve nézegeti a kaput, és ha kérik, szívesen körbekalauzolom a kis magángyűjteményben, válaszolok a kérdésekre és élvezem, ahogy rácsodálkoznak mindenre, pedig ezek a tárgyak egykoron a mindennapi használatban elengedhetetlenek voltak. Tulajdonképpen mindaz, amit itt látnak, nagyapáik öröksége. Azt gondolom, hogy a legfontosabb, amit tanulhatnak, az az, hogy csak annak a népnek van jövője, amelyiknek múltja is van.
