Ott lesztek?

2024.02.01. 16:00

Hivatalos: Azahriah ott lesz az EFOTT-on 2024-ben!

Az ország legfelkapottabb előadója Instagram posztban közölte a 2024-es fellépéseinek listáját, ahol az egyetlen Fejér vármegyei helyszín, ahol találkozhatnak Azahriával a rajongók az nem más, mint az EFOTT fesztivál.

Duol.hu

Azahriah a 2023-as EFOTT-on, ahol zsúfolásig telt a nagyszínpad előtti tér

Fotó: Szanyi-Nagy Judit / FMH-archív

A szervezők már javában készülnek az idei fesztiválra, a  24. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon  pedig bejelentették: az Óbudai Egyetem lesz a rendezvény 2024-es házigazdája. Már több fellépőről is lehullt a lepel, akik jelenleg a legsikeresebb hazai előadók, mint például Majka, T. Danny, Manuel, Dzsúdló, BSW és a ValMar zenekar, akik nemrég adtak telt házas koncertet a Papp László Sportarénában. 

Az EFOTT idén július 10-e és 14-e között várja a szórakozni vágyókat, a szombati nap pedig igazán különleges lesz, hiszen nem más lép színpadra, mint Azahariah, aki idén limitált számú koncertet ad, köztük – először Magyarországon – három teltházas eseményt a Puskás Arénában, így fellépése a nyár legnagyobb egyetemista bulijának számító EFOTT fesztivál egyik csúcspontja lesz majd. 

Forrás: feol.hu

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában