Szja-bevallás

2023.05.07. 09:00

Hamarosan rendkívüli nyitva tartással várja az ügyfeleket a NAV

Az szja-bevallás miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) május 15. és 22. között rendkívüli nyitva tartással várja az ügyfeleket – közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A közlemény szerint a fővárosban (IX. kerület, Vaskapu utca 33-35., XIII. kerület, Dózsa György út 128-130., XIII. kerület, Kresz Géza utca 13-15., XIV. kerület, Gvadányi utca 69.) és a vármegyeszékhelyeken működő központi ügyfélszolgálatok

május 15-22. között 8:30-tól 18 óráig lesznek nyitva.

Ha bárkinek kérdése lenne a tervezetekről, általános tájékoztatás előzetes regisztráció nélkül is kérhető az ingyenesen hívható NAV Infóvonalon, a 1819-es telefonszámon.

Hozzátették, hogy az Infóvonal májusban hosszított nyitva tartással elérhető: május 15 és 19 között 8:30-tól 18 óráig, hétvégén (május 20-án és 21-én) 8:30-tól 13:30-ig, május 22-én pedig 8:30-tól 20 óráig. Pénteken 13:30-tól, a többi napon 16 óra után azonban kizárólag a személyijövedelemadó-bevallással kapcsolatban kérhető segítség – ismertette a hivatal.

Arra is kitértek, hogy az szja 1+1 százalékának felajánlásáról, a korábbi évekhez hasonlóan az idén is lehet elektronikusan és papíron is rendelkezni egészen május 22-ig.

Akik esetleg elakadnak a tervezet jóváhagyásában, kiegészítésében, vagy akár a felajánlásban, azoknak segítenek a https://nav.gov.hu/szja oldalon elérhető rövid tájékoztató videók – olvasható a NAV közleményében.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában