Segítség cukorbeteg gyerekeknek

2018.12.16. 11:11

Jónak lenni jó!

Az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő gyerekek és fiatalok támogatására, táboroztatásának segítésére gyűjt vasárnap a közmédia.

A Duna Televízióban, a Duna World csatornán és az M5 kulturális csatornán látható egész napos műsorfolyamban kapcsolnak egyebek mellett a Fővárosi Nagycirkuszba, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházba és a Győri balett próbájára, a gyulai Almásy-kastélyba és a várba, az egri Bitskey Aladár-uszodába, a Budapest Music Centerbe, a Városligeti Műjégpályára és a fővárosi állatkertbe.

A Fővárosi Nagycirkusz negyedik alkalommal áll a jótékonysági kampány mellé. „Büszkék lehetünk az előadóművészet szinte minden területére, hiszen a színészek, a táncosok, a komolyzene legkiválóbb képviselői élen járnak a jótékonysági produkciók előadásában, szervezésében egész évben” – hangsúlyozta a Fővárosi Nagycirkuszban Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár vasárnap a helyszín élő kapcsolásakor. Hozzátette: közéjük tartoznak a cirkuszművészek, az artistaművészek is, akik negyedik alkalommal nyitják meg a cirkusz kapuit, felhívva a figyelmet az odafigyelésre, a jótékonykodásra.

A 13630-as telefonszámon hívásonként 250 forinttal lehet támogatni a jótékonysági akciót.

A megvásárolható és a licitre bocsátott tárgyak a https://www.mediaklikk.hu/musor/jonaklennijo/ oldalon tekinthetők meg. A Herendi Porcelánmanufaktúra díszvázájának licitje Hosszú Katinka, Polgár Judit és Balczó András olimpikonok aláírásával 750 ezer forintról indul, a Plácido Domingo operaénekes által dedikált hegedű 600 ezer forintról, Lionel Messi labdarúgó dedikált meze félmillió forintról, a téli olimpia gyorskorcsolyázói által dedikált mez licitje 2018 forintról.

A műsorban beszélgetés hangzik majd el Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkárral, valamint a stúdió vendége lesz mások mellett Kempler Péter és Barkai László a Magyar Diabetesz Társaság képviseletében, Rost Andrea operaénekes és Polgár Judit sakkolimpikon.

Borítókép: Siklósi Beatrix, az M5 csatornaigazgatója beszél a Jónak lenni jó! című műsor sajtótájékoztatóján az MTVA székházában 2018. november 14-én.

MTI/Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetik