Dunaújváros

2012.05.17. 07:15

A gödör eltűnt, a ház megszépült

Sárkeresztes - Megtörtént a felújított művelődési ház, valamint az előtte (egy korábbi „gödör” helyén) kialakított új parkolók műszaki átadása. A házat a falunapon avatják fel.

Tihanyi Tamás

Az 1960-as években épült sárkeresztesi művelődési ház homlokzata hőszigetelést, és a korábbi szürkés árnyalat helyett sárga színt kapott, új ablakokat is beépítettek, s a tetőt is felújították egy nyertes leader pályázat keretében. Nagy szükség is volt már a rekonstrukcióra, mert  mint Krähling János polgármester mondja  igen kihasznált az épület, működik itt baba-mama klub, hastánc és társastánc tanfolyam, de  itt tartja találkozóit az asszonyklub, és kis könyvtár is működik az épületben.   Korábban sikerült a vizesblokkokat felújítani, de a ház többi részére is igencsak ráfér a rekonstrukció.

A külső felújítás után  amelynek műszaki átadását a napokban tartották  most az épület belseje következik  a remények szerint:  egy beadott pályázat segítségével a fogadóteret szeretnék átalakítani, itt egy kis konyhát is szeretnének kiépíteni, amelyet a már említett asszonyklub használna hagyományos ételek elkészítésére egy-egy rendezvény keretében.

A közel száz négyzetméteres nagyterem felújítására is szükség van, itt a régi konvektoros fűtés helyett egy korszerű, valóban energiatakarékos megoldásra igyekeznek pályázati pénzt elnyerni. A mostani pályázat keretében egyébként tizenöt millió forintot tudtak a munkákra fordítani,  s ehhez csak az ÁFÁ-t kellett saját erejéből hozzátennie a településnek.

A legnagyobb változás azonban kétségkívül az, hogy eltűnt a település központjának számító területről a vízelnyelő gödör: a falu csapadékvízelvezető árkaiból nagy eső esetén ide folyik le minden víz, s ez a gödör volt hivatott elnyelni, elvezetni a mintegy négy négyzetkilométerről összegyűjtött vizet. A gödör fölé az elmúlt hónapokban egy igen komoly betonszerkezet épült ki, ez adja az alapját az itt kialakított új, térköves, parkolóknak. Így aki a művelődési házba autóval érkezik, annak is lesz helye és lehetősége arra, hogy kulturált módon leparkolhasson. A művelődési házat egyébként július 7-én, a sárkeresztesi falunapon avatják fel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!