Dunaújváros

2012.04.17. 18:31

Móra és Jószolgálati Otthon: irány a Bánki!

Dunaújváros - Két eseményre is készül a hét utolsó napjaiban a Bánki iskola. Elfogadás és megismerés után vidámság.

Szabó Szabolcs

A Kapcsolda története úgy kezdődhetett, hogy 2009 kora tavaszán egy tizedik osztályos középiskolás ifjú hölgy bekopogott iskolájának igazgatójához. Nem kért egyebet, pusztán annyit: szervezhessen egy délutánt, amikor fogyatékkal élő és egészséges gyerekek közösen tölthetnek el pár órát. A direktor szabadkezet adott, és mint később kiderült, remekül tette. A Bánki Donát középiskola ezzel feliratkozott az ország Kapcsolda-térképére. Pénteken pedig immár negyedik alkalommal látják vendégül a Móra iskola és a Jószolgálati Otthon tanulóit és lakóit.  A program április 20-án pénteken 14 órakor kezdődik az iskola előtti köszöntővel, majd a tantermekben és a tornateremben folytatódik, egészen 17 óráig.

Szombaton, április 21-én - ami munka- és iskolanap - pedig a Bánki-napot rendezik meg. Ez 8 és 12 óra között lesz az intézményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!