A kulcsi ingatlan adás-vételi szerződését Budapesten írták volna alá...?

Kulcs - Egy fura ingatlan adás-vételről pletykálnak Kulcson. Egyesek a lakásmaffia megjelenéséről beszélnek, mások szerint csak áron alul kelt el egy ingatlan. Az ügy egyik érintettje nyilatkozott.

Dunaújvárosi Hírlap


- A nagybátyámnak gyakorlatilag mindene elúszott - mondja annak az idős bácsinak a gondnoka, aki szerint  gyanús körülmények között szerezte meg gyámolítottja Kulcson található, Kossuth utcai ingatlanát annak új tulajdonosa. A gondnokságot ellátó hölgy neve elhallgatását kérve osztotta meg velünk az üggyel kapcsolatos álláspontját.
- A nagybátyám agglekényként  élt. A nyáron azonban egyre többször fordultak meg nála korábbról nem ismert személyek. Hogy pontosan milyen időközönként és milyen célból, azt nem tudom, de a környékbeliek elmondása szerint a nyár elején már sűrűbben látogatták őt. Mint később kiderült, ezzel párhuzamosan folyt el közel ötszázezer forint megtakarított  pénze is. A dokumentumok tanúsága szerint az ingatlan adás-vételi szerződését augusztus 8-án írták alá, budapesti keltezéssel. A nagybátyám állítja, nem írt alá adás-vételi szerződést és a fővárosban sem járt.   Ő úgy emlékszik, egy papírt ugyan aláírt, ám ez csak a telkén történő parlagfűkaszálásról szóló megállapodás volt. A szerződésben rögzítettek  szerint két és félmillió forintot készpénzben adtak át a nagybátyámnak Kulcson, ám erre ő nem emlékszik. Pénzt az ingatlanban nem találtunk. Kérdezem, ha itt Kulcson írták alá a szerződést, miként szerepelhet Budapest a keltezés helyeként a szerződésen - vázolta a történteket a  gondnok.
- Abban sem vagyok biztos, hogy a nagybátyám látta el kézjegyével a papírokat.  Sajnos számos más dolog is eltűnt az ingatlanból augusztus második felében, és egyszer be is törtek hozzá, a személyes iratai is eltűntek. A nagybátyámat augusztus 20-án kórházba vitték, nagyon rossz állapotban volt. Az orvosok szerint tele volt nyugtatóval, ami azért is furcsa, mert korábban soha nem szedett gyógyszert.  A házból is csak nehézségek áran tudtam elvinni az ingóságokat, már ami maradt - foglalja össze álláspontját az idős úr gondnoka, aki polgári peres eljárásban kívánja bizonyítani igazát.
Az ügyben a rendőrség is nyomoz, az ingatlant pedig március 7-vel zár alá helyezték, azaz az ügy tisztázásáig tovább nem értékesíthető. A gondnokságot ellátó hölgy szerint a két és félmillió forint nem az ingatlan valós ára. A telek és az ingatlan jelenlegi valós piaci ára öt és félmillió forint körül lehet.
- A  jelek arra mutatnak, hogy a  nagybátyámat rászedték és úgy vélem fennállhat a veszélye, hogy hasonló trükkökkel több gyanútlan idős embert is becsapnak a jövőben,  olyanokat, akik erre specializálódtak - mondta az idős úr  képviselője.
Az ingatlannál több ízben is kerestük a jelenlegi tulajdonost, ám nem találtuk otthon... 


A történtekkel kapcsolatban megkerestük Kiss Csabát, a település polgármesterét.
- Számunkra az a fontos, hogy a településen nyugalom legyen.
A rendőrség és a bíróság dolga eldönteni, hogy kinek van igaza az adott kérdésben.  Azonban beszéltem az  ügyvéddel, aki az adás-vételi szerződést intézte. Elmondása szerint személyesen is jelen volt, amikor átadták a pénzt az idős úrnak Kulcson.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!