Kint van a feje, álljunk meg! Rendhagyó szülés a 7-es út mentén

Persze minden anyukának a maga csöppsége a legszebb, legaranyosabb, legkedvesebb. De Burján Bogi tényleg az első perctől egy tünemény. Csupa mosoly, s azonnal beavat bennünket kis piros orvosi táskája beltartalmi rejtelmeibe. Figyeli reakcióinkat. Biztos vagyok benne, hogy világosan érti: az újságíró néni, meg a szakállas fényképész bácsi miatta jött.

A polgárdi rendőrőrs parancsnoka, Burján István főhadnagy és családja otthonos, de a családfő szerint folytonos fejlesztést igénylő házából nem hiányzik a nyüzsgés: az első osztályos ifjabb István és a hamarosan hároméves Botond után  Bogira is egyre több figyelem hárul, a kisasszony ugyanis elkezdett jönni-menni, bátyustól játékokat megkaparintani, s ezzel megindult a két kisebb között az ilyenkor szokásos féltékenységi jelenetsor. Egyelőre finoman, hiszen amúgy szeretik is egymást nagyon. Burjánné Krisztina angyali nyugalommal terelgeti csemetéit, a férjnek is nevetősre áll a szeme, pedig nem volt az pitypangfelhős felvonulás, ahogy Bogi leányzó a világra kéretzkedett 2010. január ötödikén.

- Amilyen halogatós néha az én kis feleségem, már napok óta nyaggattam, össze van-e készítve a kórházi holmija? Na, majd ma este összekészítem, legyintgetett. Tudnivaló, én bizony nem szeretem, ha alvásból keltenek, de azért mégis más kategória, ha megindul egy szülés! De egy darabig nem szólt Kriszta, amikor meg komolyra fordult a dolog, beültünk gyorsan a kocsiba. Sajnálom, de őszintén kimondva én az az apatípus vagyok, aki addig nem ragaszkodott a gyermekei világrajövetelét személyesen végignézni. Na, most  nem volt ilyen választásom...

- Előző este megittunk egy pohárkával, nem szoktunk amúgy, de talán az is benne volt, hogy talán az utolsó... Hajnali négy körül elkezdtem görcsölni. Nem is gondoltam, hogy ez már a szülés, hiszen a kiírt időpontig hátra volt még több mint két hét! Hajnalban elkezdett szépen havazni, én meg egy idő után már sejtettem: nem fog ez a fájás elmúlni. Járkáltam a hálószoba meg a mellékhelyiség között, közben elment a magzatvíz is, nem lehetett tovább várni.

Na, beültünk a kocsiba, szegény férjem akkora lendülettel tolatott ki innen az udvarról, mert akkor már igencsak mondogattam, hogy ez bizony fáj! Mentünk, mentünk, persze haladni az egyre nagyobb hó miatt elég lassan tudtunk, előttünk meg szép lassan hajtott egy autós, én a hátsó ülésen, ott ki tudtam nyújtani a lábamat. Nagyon erős fájások jöttek. Szorítottam én a lábamat össze, de hiába: akkor már csak azt kiabáltam, meg kéne állni, mert kint van a gyerek feje! Megálltunk Szabadbattyán után. István akkor rögtön hívta a mentőket, de nem tudtak szegények odaérni, hat óra tíz perckor a kezünkben volt a gyerek.  Az otthoni gyors pakolásban szerencsére eggyel több törülközőt dobtam a kórházi pakk tetejére, úgyhogy azokkal bebugyolálgattuk, és vártuk a mentőket.

- Én közben kiszálltam a kocsiból, hogy jól lássák, hol vagyunk, és igen megörültem, mikor feltűnt a rohamkocsi. Még mondtam is, milyen gyorsak... A lelkesedésem viszont csak addig tartott, amíg el nem húztak mellettünk, aztán kisvártatva egy újabb is... Nem tudtuk, hogy aznap reggel Polgárdi közelében volt egy baleset,  oda siettek. Aztán megjött a miénk is, ellátták Krisztát, és mentünk tovább a fehérvári kórházba.

- Lehetett volna éppen Emmaróza is Bogi születési helye, hiszen ténylegesen ott született meg, de mivel a méhlepény már a kórházban került elő, s ezzel vált befejezetté a folyamat, a születési helyhez Székesfehérvárt írtak be. Később, a keresztelőre az egyház engedélyezte, hogy a harmadik neve Emmaróza legyen, erre is keresztelték. Utána néhány napig sokan jöttek, kérdezgettek, gratuláltak, eseményszámba ment a dolog. Szerencsénk is volt, hogy komplikáció nélkül, simán mentek a dolgok, s Bogi szinte magától született meg...

Azóta gyorsan elröppent az első év, a 7-es főút mellett hóesésben, a melegfront hatására kissé korábban érkező aprócska csomagból egyre önállóbb személyiség lett, a család kis hercegnője. Bogi a fotózkodás után etetőszékébe ül, s amikor Kriszta előveszi a hűtőből az egy gyertyácskával díszített tortát, még nagyobbra kerekednek nevetős kék szemei. Mi még a szokatlan világrajövetel részleteit taglaljuk, mikor ő már bölcs nagylánysággal - beszéljetek csak, felnőttek! - suttyomban a torta tejszínmázába dugja ujjacskáját, és igazi, egyévesekhez méltó, diadalmas mosollyal, akár egy lassított felvételen, lenyalogatja.