2010.10.27. 15:11
A legfőbb ügyészt kilenc évre választanák meg
DH - A parlament a jelenlegi hat helyett kilenc évre választaná meg a legfőbb ügyészt, akit csak "belülről", az ügyészek közül lehetne kinevezni - mondta Répássy Róbert államtitkár az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló törvénymódosítás expozéjában, szerdán.
Mint mondta, a törvényjavaslatban szerepel az is, hogy a megbízatási idő letelte és a 70. életév betöltése esetén a volt legfőbb ügyész a legfőbb ügyészi jogköröket mindaddig gyakorolja, amíg az új vezető hivatalba nem lép.
Répássy Róbert emlékeztetett rá: az 1989. évi Nemzeti Kerekasztal tárgyalások az ügyészség alkotmányjogi helyzetéről való döntést nyitva hagyták, azt a végleges alkotmány előkészítőire bízták.
Hozzátette: az új alkotmány elfogadásának hiányában azonban máig fennmaradt az a sajátos helyzet, hogy bár az ügyészség a kormánytól függetlenül működik, a legfőbb ügyész megválasztása egyszerű többséghez kötött maradt, és fennmaradt a legfőbb ügyész interpellálhatósága is.
Ezek pedig a független működés korlátaiként érvényesülnek - tette hozzá.
Véleménye szerint az elmúlt évek bebizonyították, hogy helyesebb, ha az ügyészség megőrzi független helyzetét.
Közölte: a javaslat megszünteti a legfőbb ügyész interpellálhatóságát. Hozzátette: a legfőbb ügyész megbízatása idejének kilenc évre történő emelésével pedig tovább erősödik az ügyészség függetlensége.
Beszélt arról is, hogy az ügyészi szervezet régi igénye, hogy a legfőbb ügyész az ügyészek közül kerüljön ki. Ez tovább erősíti az ügyészség politikától való függetlenségét - jelentette ki.