Fejér megyét már elhagyta a hamufelhő

DH - Repülők, mentőhelikopterek a földön - a természet, nagyon úgy tűnik, kifogott az emberen és az emberi technikán. Pontosabban: ezúttal is megmutatta, hogy a biztonság érdekében bizony alkalmazkodni kell hozzá, tiszteletben tartani erejét

Móré Erzsébet

Az említett időben a vulkánfelhő már a délnyugati határszélnél járt, s egyébként is  híg, vagyis alacsony koncentrációjú állapotban érte el  az országot  Az újabb kitörés felhője - prognosztizálta - valószínűleg csak az elkövetkező napokban kerül fölénk, ha egyáltalán idáig ér.

 Kíváncsi voltam, vajon eredetileg milyen vastagságú volt a  vulkánfelhő: a szakember  pár száz méterre  taksálta, de ennek pontos „méretéről”  egyelőre nem tudott konkrét adatokkal szolgálni.

Bár az utasszállító repülőgépek repülési magassága  kilenc-tizenegy kilométer között alakul (sokan  kérdezték, akkor miért is kellett  a repülési tilalmat elrendelni),  nyilvánvaló, hogy  a katasztrófaveszély nagyon is valóságos, hiszen  a fel- és leszállás közben  át kellett (volna) haladni azon az ötezer méter magasságú zónán, ahol éppenhogy ott gomolygott a látványos vulkánfelhősáv,  amelynek  alkotórészei  a repülők hajtóműveit  működésképtelenné tehették volna.

A repülésmeteorológus elmondta, hogy péntek este  tizenegy körül „lépett be" a felhő Magyarország légterébe, s  bár várható  távozása rövid időn belül,  de egyáltalán nem kizárt, hogy  akár  ez, akár a következő  a légörvénylés hatására  visszakeveredik.

Ismeretes, hogy nemcsak a  polgári repülésben, hanem a  mentésben is tilalom  van,  utóbbiban volt érvényben. Magyarul: a mentőhelikopterek sem repülhettek  egy ideig.

- Egész pontosan szombat reggel  8 óra 20 perckor oldották fel a tilalmat - mondta el kérdésünkre Czirner József főorvos, a mentőszolgálat Közép-dunántúli regionális orvosigazgatója. Megtudtuk tőle azt is, hogy  a megyében nem volt szükség  a tilalom ideje alatt az egyébként Balatonfüredről felszálló helikopter indítására.

- A mentőhelikopterek  általában ezer méter magasság alatt  repülnek, az átlagos repülési magasság  három-négyszáz méter között van -  tájékoztatott a főorvos. Ám hogy pontosan milyen magasságban  kell  egy  beteget,  sérültet „utaztatni” (közben persze  folyamatosan  ellátni ,  figyelemmel kísérni a  korábban már  szállításra alkalmassá tett állapotát)  az függ attól, milyen  betegsége, sérülése van. A koponya  vagy mellkas-sérültekkel például alacsonyan, akár ötven méteren repülnek - árulta el a laikus számára érdekességnek számító  információt  a főorvos, aki egyébként maga is  „repülő mentő” a helikopteres  szolgálatnál.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!