Feleségét, apósát és anyósát is megkéselte

Székesfehérvár - Életveszélyes sérüléseket okozva megszurkálta különélő feleségét, valamint apósát és anyósát vasárnap éjjel Székesfehérváron egy pátkai férfi; a sérülteket megoperálták, a szurkálót elfogták - közölte a rendőrség hétfőn.

MTI

A 44 éves férfi egy több hívásból álló telefonos szóváltást követően jelent meg különélő felesége szüleinek családi házánál. Rájuk törte a bejárati ajtót, s késsel a bent levőkre támadt - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
    
Előbb a zajra a lépcsőn leszaladó 56 éves apósát, majd az anyósát szúrta meg, 31 éves feleségét többször megsebesítette. A szúrások a szívburkot, illetve a tüdőt is érték. Az ugyancsak a házban levő közös kislányukat nem bántotta -  tette hozzá R. Szabó Ágnes.
    
Tájékoztatása szerint a sérülteken azonnali műtétet kellett végrehajtani, állapotuk stabil; a kislányt rokonokra bízták.
    
A rendőrséget a család segélykiáltásaira felfigyelő szomszédok értesítették. A férfi elmenekült a helyszínről, a rendőrök egész éjjel keresték, s hétfő reggel Pátkán egy hozzátartozója lakásának melléképületében fogták el. Nem tanúsított ellenállást.
    
Több emberen elkövetett emberölés bűntett kísérletével gyanúsították meg, kihallgatását követően őrizetbe veszik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!