Motorcsónak: Sándor Péter Európa-bajnoki címet ünnepelhetett

Dunaújváros - Jelentős érdeklődés mellett rendezték meg a hétvégén az Európa- és világbajnoki motorcsónak futamokat az öbölben. A T-850-es kategóriában dunaújvárosi siker született.

Gallai Péter

Újra jeles motorcsónak rendezvény helyszíne volt Dunaújváros szombaton és vasárnap, amelyre a magyar  köztük dunaújvárosi versenyzők   mellett Lengyelországból, Szlovákiából, Észtországból, Lettországból, Litvániából, Olaszországból, Németországból, Oroszországból, Angliából, Finnországból, Ukrajnából és Ausztriából érkeztek a pilóták. A DVSC színeit a T-550-es világbajnoki megmérettetésen Tábori Áron és Lengyel László képviselte,  míg az F-250-es és T-850-es kategóriákban  kontinensvetélkedőt tartottak, utóbbiban Sándor Péter és Lengyel László rajtolt el.  Rendeztek még egy JT-250-es futamot, amelyen  ifj. Sándor Péter és Kovács Richard állt rajthoz az öbölben.

Az már a szombati időmérők után látszott, hogy a  dunaújvárosiaknak lehet keresnivalójuk másnap, hiszen  jó pozíciókat értek el, Sándor Péter például első helyről indulhatott. S ha már innen rajtolt, akkor nem is adta alább a versenyen sem,  hiszen a négy futam közül háromban őt intették le a kockás zászlóval, így kérdés sem merült fel, kié lesz az aranyérem. A második helyet is hazai pilóta kaparintotta meg, egy első  és két második helyével Lengyel László nyakába került az ezüstérem. A dobogóra rajtuk kívül  még egy külföldi,  az orosz Ovcsinyikov állhatott fel ebben a hajóosztályban.

A T-550-es  hajók küzdelmében   ahol a legnépesebb mezőny gyűlt össze,  tizenheten vágtak neki a küzdelemsorozatnak  Tábori Áron  végül a nyolcadik míg csapattársa, Lengyel László a tizedik helyen  zártak a végső összesítés után.  

Az F-250-esek között ugyan DVSC-s induló nem volt, de magyar pilótáknak lehetett szurkolni. A legjobb eredményt a szegedi Bodor Péter érte el, aki összesítésben a második helyen fejezte be a két napos megmérettetést. 

Ne feledkezzünk meg a JT-250-esekről sem, hiszen ebben a hajóosztályban is két dunaújvárosi dobogóst köszönthettünk. A legfényesebb medált ugyan  a Lettországból érkezett Kaminski kaparintotta meg, de ifj. Sándor Péter nyakába került az  ezüst-, míg Bodor Richardéba a bronzérem.  

Így a regatta zárásakor a  szervezők elmondhatták, hogy egy remek hangulatú versenyt tudhattak maguk mögött, hazai érmekkel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!