Megerősítették: mintegy háromszáz dolgozót elküldenek a vasműtől

Dunaújváros - Az ISD Dunaferr Zrt. racionalizálja működését a cég megmentése érdekében - olvasható a tegnap kiadott közleményükben. Mintegy háromszáz dolgozótól válnak meg - mégpedig augusztus végéig.

Dunaújvárosi Hírlap

Az ISD Dunaferr Zrt. vezetősége új cselekvési programot fogadott el annak érdekében, hogy a vállalat üzleti tevékenységét hosszútávon és fenntartható módon biztosítsa. A cég vezetésének döntése a nemzetközi piaci környezet, az iparági folyamatok és a cég negyedéves eredményeinek elemzésén alapul - tették közzé. A tavaly decemberben bevezetett kiadáscsökkentő intézkedések nem voltak elégségesek. A négy napos munkahét bevezetését pedig márciusban elutasították a szakszervezetek - érvelnek -, s a fogalmazásmód szerint ebből következik, hogy a körülmények hatására háromszáz dolgozójától kell megválnia a vasműnek.

A cég a létszámleépítéssel egyidőben közel száz, kölcsönzéssel foglalkoztatott munkatárssal sem hosszabbítja meg szerződését, valamint további néhány száz alkalmazott korengedményes nyugdíjaztatását kezdeményezte.

A munkahelyüket elvesztett, arra jogosult munkatársak - folytatódik a közelmény - további támogatásban részesülnek a Foglalkoztatásért Acélalapítvány révén. Ezt a szervezetet a vállalat tartja fenn. A létszámleépítési procedúra augusztus végig tart.

A cégvezetés álláspontja szerint a csoportnál foglalkoztatott munkaerő létszáma (7200 fő) még az újraszervezés után is meghaladja a Donbass privatizációhoz kötődő vállalásait (a privatizációs szerződésben 7005 fő garantált foglalkoztatásáról volt szó - az más kérdés, hogy a szóban forgó szerződés szeptember 31-vel lejár).

Leszögezik: a Dunaferr anyacége, a Dunbass Group hosszú távú magyarországi jelenlétben gondolkodik, és úgy vélik: a jelenlegi válság nem veszélyezteti ezeket a törekvéseket. Bár azt is megemlítik - más európai országok gyakorlatára utalva -, hogy célirányos állami támogatások segítségével sikerülhet megelőzni a további leépítéseket. (Mint ismert: az immár leköszönt Gyurcsány-kormánnyal a hónapok óta tartó tárgyalások ellenére sem sikerült megegyezni a 9 milliárd forintos hitelgarancia kérdésében.) A Dunaferr szerint a tárgyalások elhúzódása további kockázati tényezőt jelent a vállalat pénzügyi helyzete szempontjából.

A leépítés okai között szerepel, hogy a tavaly decemberi adatok alapján a melegen hengerelt termékek értékesítése 50, a megrendelések száma pedig 61 százalékkal csökkent Európában. A hidegen hengerelt áruk eladása 42, a megrendelések aránya 55 százalékkal esett vissza.

A Dunaferrnek 2009 első negyedévében 15 milliárd forintot meghaladó volt az adózás előtti vesztesége. A vállalat nettó értékesítése ugyanebben az időszakban 45 milliárd forint volt - ez 40 százalékos visszaesést jelent.

A gyár fejlesztésébe 130 milliárd forintot fektettek eddig a tulajdonos, osztalékot csak egyszer, 2008 közepén fizettek, mégpedig 20 milliárd forint értékben.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!