Még az idén 7,6 milliárd forint támogatást kapnak az alapellátásban dolgozó fogorvosok, ez praxisonként hárommillió forint – jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint az egészségügyi ágazat már nem csődközeli helyzetben, hanem csődben van; Éger István, a MOK elnöke kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, amennyiben ezen nem változtatnak, az orvosi karnak egyetlen
DH - Közérdekű adat eltitkolása miatt nyomoz a Fővárosi VI-VII. Kerületi Ügyészség a Magyar Orvosi Kamara ellen, miután Keszthelyi Gyula tardi háziorvos kifogásolta, hogy a köztestület több törvényben előírt adatot - közöttük Éger István elnöki tiszteletd