2014.02.11. 16:49
Jobbik: az ügyészség zárolhatná Simon Gábor bankszámláját
A Jobbik szerint felmerülhet a gyanú, hogy Simon Gábor vagyongyarapodása mögött nem tisztázott, esetleg bűncselekményből származó összegek állnak. Az ellenzéki párt frakcióvezető helyettese szerint amíg ezt nem tisztázzák, az ügyészség zárolhatná a szocialista politikus bankszámláját.
Erről Volner János beszélt keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Hozzátette: szeretnék tudni, hogy a magyar hatóságok miért nem járnak el ebben a kérdésben. Szerintük felvetődik az a gyanú, hogy ezek a pénzek "nem tisztázott forrásból, esetleg bűncselekményből származhatnak". Ezt egyelőre nem tudják, de meg kell vizsgálni - rögzítette.
Rámutatott: ha ez a gyanú felmerül, akkor az ügyészségnek lehetősége lenne arra, hogy adott esetben akár zárolja a bankszámlát, Simon Gábor vagyontárgyait, amíg eredetükre nem sikerül magyarázatot találni.
Szerinte a kormány ezen a területen nem tesz semmit vagy nem tájékoztatta ilyen intézkedésekről a közvéleményt.
A Jobbik a hatékony bűnüldözés és igazságszolgáltatás pártján áll - jelentette ki, hozzátéve: szerintük, ha hasonló esetben vezető politikusoknál felmerülnének tisztázatlan vagyongyarapodásból származó jövedelmek, akkor meg kell teremteni arra a lehetőséget, hogy ne lehessen eltüntetni ezeket - hangoztatta.
Simon Gábor, az MSZP addigi elnökhelyettese február 6-án jelentette be, hogy minden, a szocialista pártban viselt tisztségéről lemond, kilép az MSZP-ből, visszalép a képviselő-jelöltségtől, és február 12-ei hatállyal lemond parlamenti képviselői mandátumáról.
A politikus hétfőn új vagyonnyilatkozatot nyújtott be az Országgyűlés mentelmi bizottságának, de az nem ad választ a kifogásolt kérdésekre, a bécsi számlán lévő összeg nem szerepel benne. A képviselő - aki kedd estig még módosíthat vagyonnyilatkozatán - nem jelent meg a bizottság ülésén, amelyen az ő ügyével foglalkoztak.