Belföld

2012.03.20. 17:13

Csecsemőjük megharapásával, megverésével vádolják őket

Életveszélyt okozó testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt kell felelnie egy fiatal párnak.

MTI

A vád szerint 2010-ben ütlegelték, illetve megharapták akkor két hónapos gyermeküket. Az anya tagadta, az apa beismerte tettét a Budapest Környéki Törvényszéken tartott első tárgyaláson, kedden.

A vádlottak 2008 februárjában ismerkedtek meg. Az akkor 16 éves Plézer Vivien, az elsőrendű vádlott, vendéglátó-ipari iskolába járt, ahonnan később kimaradt, míg későbbi élettársa, Szabó Gábor dolgozott. Családi segítséggel jutottak hozzá egy üllői lakrészhez, ide született 2010 szeptemberében Daniella nevű gyermekük.

A vádirat szerint az anya ellátta ugyan a csecsemőt, de a háztartást kevésbé, emiatt, illetve a másodrendű vádlott féltékenykedése miatt gyakran veszekedtek. Kapcsolatukat még feszültebbé tette, hogy kisbabájuk sokat sírt.

2010 november 13-án az indulatos apa, aki nem tudta lecsendesíteni a nyűgös csecsemőt, megharapta, majd ököllel fejbe ütötte a kislányt. Tíz nappal később ismét ütlegelte a gyereket; ekkor az anya is csatlakozott a tettlegességhez. Két nap múlva egyik látogatójuk figyelt fel a gyermek állapotára, és felszólította a szülőket, hogy vigyék orvoshoz Daniellát.

Az alig két hónapos csecsemő a bántalmazás következtében egyebek mellett csont- és koponyatörést, illetve életveszélyes agyzúzódást szenvedett.

A büntetőper első napján Plézer Vivien megtagadta a vallomástételt, de néhány bírói kérdésre válaszolt. Elmondása szerint csak annyiban érzi magát hibásnak, hogy nem akadályozta meg élettársa dühöngését, de ő maga nem bántotta a kislányt (a nyomozati szakban az anya először beismerte tettét, majd visszavonta vallomását).

Szabó Gábor másodrendű vádlott a keddi tárgyaláson - ahogy korábban is - elismerte a vádiratban részletezett cselekményt. A "miértre" válaszul úgy fogalmazott: elborult, elsötétült az agya, amit tett, az undorító, és soha nem fogja magának mindezt megbocsátani.

A tanúként beidézett családtagok közül a férfi két hozzátartozója megtagadta a vallomástételt, a nő édesanyja azonban elmondta, amit tudott.

Fridman Róbert, az apa ügyvédje az MTI érdeklődésére közölte, hogy később akár módosulhat is a vád, emberölés kísérletére. Ez esetben 10-től 20 évig terjedő, esetleg - halmazati büntetésként - életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható (a jelenlegi vádpontok alapján 2-től 12 évig terjedhet a büntetés mértéke).

A most másfél éves Daniellát hivatásos gyám neveli, a kicsi jól van - tette hozzá az ügyvéd.

A per szakértők meghallgatásával folytatódik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!