Belföld

2010.06.20. 13:20

Tiltakozás a Fidesz által ígért elszámoltatás ellen

DH - Több mint száz közéleti szereplő írta alá azt a nyilatkozatot, amelyben a Fidesz elszámoltatási kampánya ellen tiltakoznak, mert ez szerintük valójában a másfajta politikai egzisztencia büntetése.

MTI

A nyilatkozatot, amelyet 108-an - politikusok, tudósok, írók, újságírók - jegyeznek Bauer Tamás közgazdász juttatta el vasárnap az MTI-nek.
A nyilatkozat szerint növekvő aggodalommal tölti el a demokratikus jogállam magyar híveit, hogy az országgyűlési választás nyertesei a kormányváltást forradalomnak tekintik, a politikai ellenfél választási vereségét pedig alkalomnak az ellenféllel való leszámolásra.
Véleményük szerint az "elszámoltatás" fogalmában összemossák a bűncselekményekért való jogi felelősségre vonást a másfajta politika egzisztenciális szankcionálásával, ami jogállamban megengedhetetlen.
Utaltak arra, hogy legutóbb Kövér László fideszes politikus fenyegetőzött Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök elleni eljárással. Ez, az aláírók szerint a politikai ellenfélnek a közéletből való erőszakos eltávolítását jelenti.
Az aláírók szerint az 1940-es évek végén is így kezdődött a demokrácia felszámolása. "Nem lehet kétségünk afelől, hogy a politikai ellenfélnek a közéletből való eltávolítása ezúttal is hasonló célt szolgál" - fűzték hozzá.
Közölték, tiltakoznak a Fidesz "elszámoltatási" kampánya, a vezető Fidesz-politikusok fenyegető nyilatkozatai ellen, és mindenkit a szabadság védelmére hívnak fel.
A számos ismert aláíró között van például Bokros Lajos EP-képviselő, Vitányi Iván szocialista parlamenti képviselő, Kuncze Gábor, az SZDSZ volt elnöke, Heller Ágnes filozófus, Kenedi János történész, Vásárhelyi Mária szociológus, Görgey Gábor, Kertész Ákos és Konrád György író és Farkasházy Tivadar humorista, újságíró.
A tiltakozó felhíváshoz a kezdeményezők további aláírók csatlakozását várják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!