2010.02.01. 15:45
Nyolc tagú rablóbanda támadt két juhászra
Nyíregyháza - Fiatalokból álló, nyolc tagú rablóbanda támadt két juhászra Nyírtelek határában; mindkettőt megverték, az egyik súlyos, a másik könnyű sérüléseket szenvedett a bántalmazás során - közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel.
A 17-24 év közötti fiatalok szombatra virradóra Nyírtelekről gyalogosan indultak szórakozni, s a kisváros határában betörtek egy bódéba, amelyben két juhász aludt - mondta a százados.
A rablók pénzt, cigarettát és bort követelve ütötték, rúgták és egy karóval bántalmazták az álmukból felvert középkorú férfiakat, akik csak cigarettát tudtak adni támadóiknak. A tettesek végül otthagyták őket, de közülük ketten még visszamentek és újra megverték áldozataikat, mert kevesellték a zsákmányt.
A szóvivő tájékoztatása szerint az egyik juhász súlyos, a másik könnyű sérüléseket szenvedett.
A riasztott rendőrök még aznap elfogták és őrizetbe vették a feltételezett tetteseket. A nyolc gyanúsítottból hármat hétfőn előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság, a többiek szabadlábon védekezhetnek az eljárás során.