Alap

2016.03.25. 19:40

Polgárőrös tojáskeresés, lovaskocsizás, báránysimogatás

Alap - Az Alapi Polgárőr Egyesület tagjainak nem csak a falu közbiztonságára van gondjuk, de nagy hangsúlyt fektetnek a helyi közösség erősítésére is. Ennek jegyében vidám húsvéti előzetest szervezetek az apróságoknak.

Gál Sándor

Irány a focipálya, mégpedig lovaskocsival

A polgárőrök alkalomhoz illően feldíszített bázisán volt a gyülekező, ahol az apróságok egy kicsit nyuszivá váltak némi arcrajzolással. A szervezők tervei szerint innen lovasfogaton mentek a focipályára. Rompos Mihály egyesületi elnök némi izgalommal figyelte a templom melletti utat, ugyanis a leszervezett fogatot húzó egyik ló ellés előtt állt. Amikor aztán, szinte percre pontosan az előre megbeszélt időpontban megérkezett a fogat, kisimultak a ráncok Mihály arcán. Egy kis barátkozás a pacikkal, némi bátortalan simogatás és sok-sok fotó után az apróságok megtöltötték a fogat lócáit, a nyuszijelmezes kísérők is elfoglalták helyüket és indult a fogat a focipályára, ahol addigra a láthatatlan tojásrakó nyuszik telerakták fészkeiket mindenféle csokoládés finomsággal. A fogatról leszálló apróságok - miután meghallották mit tettek a fészekrakó nyulak - lelkesen vágtak neki a fészkek felkutatásának. Az előrelátó anyukák, nagymamák gondoskodtak a begyűjtő kiskosárról is. Miután minden lehetséges helyet átkutattak, mindent begyűjtöttek a lelkes kutatók, újabb kihívás előtt álltak. A feladat célbadobás volt, melyet az értékelők a gyerekek számára komoly értékkel bíró tetkós rágóval jutalmaztak. A legapróbbak némi kedvezményben részesültek a dobási távolságot illetően. Miután minden rágógumi elfogyott és a nyulakat is alaposan megkergették, újra fogatra szállt a gyereksereg és elindultak a hosszú szekérútra, egyenesen Réhpusztára, ahol egy igazi tanyasi gazdaság állataival ismerkedhettek meg. A kisbárányokkal testközelből ismerkedhettek, bár a barikák ennek nem túlzottan örültek. Persze a kisbocik sem maradtak ki az ismerkedésből.

A gyerekeket elvitték a réhpusztai gazdaságba is, ahol kisbárányokat simogattak

Ezután visszamentek a polgárőrség bázisára, ahol időközben Romposné Márti és segítője terített asztalokat varázsoltak mindenféle finomsággal, szendviccsel, süteményekkel - közte frissen sült fahéjas fánkkal. A játék és a kocsizás izgalmait a finom falatok mellett pihenhették ki az apróságok és kísérő szüleik. A falatozást játékos vetélkedő zárta.

A rendezvényről egy korábbi találkozásunk alkalmával értesültem. Márti és Misi ekkor egymás szavába vágva, lelkesen mesélték, mit is terveztek erre a napra, megmutatták a saját készítésű nyuszi jelmezt, a céltáblát. Hosszan beszélgettünk arról milyen jó dolog az amikor egy közösség törődik tagjaival. Rendezvényeiken törekszenek arra, hogy a múlt hagyományai ne vesszenek a feledés homályába. Lételemük a szervezés, még előttük volt a mai nap lebonyolítása, de már a következő rendezvénnyel kapcsolatos terveikbe avattak be. Szerencsére az egyesület tagjai kiváló partnerek ebben a lelkes közösségépítésben.







Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!