Intercisa virágkora – a hemesai cohors katonái építették újjá

A római kori Hemesa helyén ma Homsz városa áll, amely név ismerősen csenghet. A hemesai cohors már nem 500 főből állt, hanem 1000 fős lovasított egység volt.

A tábor

Az új tábor kialakítása a megnövekedett csapatlétszám figyelembevételével történt. Nemcsak nagyobb volt az előzőnél, hanem kissé nyugatabbra is kezdték építeni. A Duna-part városunkban már rendezett, ezért más, Duna-menti településekkel ellentétben partomlások sincsenek, ám ez hosszú időn keresztül nem így volt. A Duna folyamatosan alámosta a partot, s az omlás is folyamatos volt. Még így sem került elég messze a partszéltől a tábor. A keleti fal a saroktornyok maradványain kívül teljesen elpusztult. A Duna aktív tevékenysége nem csak Intercisa katonai táborának pusztításában érzékelhető. Szinte bizonyos, hogy a Szalki-sziget még nem létezett a római korban, csak a következő évszázadokban választotta le a Duna a szárazföldről. Hasonló változás ugyancsak megfigyelhető Adonynál, a folyó nyugat felé tolódása következtében pusztult el Vetus Salina római kori táborának nagy része is.

A falak már kőből épültek

A tábort 4-5 méter mély, 8-10 méter széles árok vette körül. A korábbi palánktáborral ellentétben az újnak már kőből épült falai voltak, ezek belső oldalán földből készült a töltés. Békeidőben a katonák itt járőröztek, ostrom esetén pedig ezen vették fel a harcot a támadókkal. A kaputornyoknak kezdetben csak az alapja épült kőből, a felépítmény fából volt, amelyben folyamatosan őrség tartózkodott.

Az erőd belső épületei között ugyanúgy megtalálható volt a barakk, istálló, ellátáshoz szükséges létesítmény, mint korábban. A fürdő azonban, amelyet a palánktábor esetében még a falakon belül alakítottak ki, megszűnt, és a táboron kívül, az északi kapu közelében építettek újat. Maradványai 1992-ben kerültek elő, és műemléki helyreállítását követően 2003-tól a nagyközönség is látogathatja április és október között.

Az új tábornak kiépítették a belső út- és csatornahálózatát. A főutakat sóderrel és kezdetben kőzúzalékkal, majd a III. század ’20-as éveiben kőlapokkal fedték, a mellékutakon maradt a sóderes borítás. A főutak két oldalán, a mellék­utak tengelyében vízelvezető csatornákat alakítottak ki. A vizet a keleti, Duna felőli oldalon vezették ki a táborból.

Római katonaélet

A katonák feladatai közé nem csak a tábor kiépítése és védelme tartozott, a táborok közötti utak építését, karbantartását is el kellett végezniük. Egy-egy ilyen útfelújítás emlékét őrzik a mérföldkövek, amelyek az Aquincumtól mért távolságot jelölik, és szerepel rajta az is, hogy melyik császár uralkodásának évében, mely helytartó alatt történt az út felújítása. Egy-egy ilyen szöveg meglehetősen hosszú is lehet, hiszen a császároknak nemcsak a nevét, hanem az ahhoz tartozó számos jelzőt, uralkodásának évét is felsorolták.

A római határvédelem nem szorítkozott kizárólag a katonai táborokra, azok csak a védelmi vonal egy-egy – kétségkívül nagyon fontos – elemét jelentették, közöttük őrtornyok álltak. Építési feliratok tanúsága szerint a nagy markomann-szarmata háború lezárását követően Commodus császár (177–192) a 180-as évek közepén őrtornyokat kezdett építtetni. Célja az volt, hogy megakadályozzák a Duna túloldalán élő barbárok átkelését, s hogy támadást indíthassanak a birodalom ellen. A tornyokban is a táborokban állomásozó katonaság adta az őrséget. Az őrtornyok alakulatai szükség esetén füst- illetve fényjelekkel üzenhettek egymásnak. Általában négyzetes alaprajzúak voltak, rendszerint fából készültek, négyzetes, illetve kettős négyzetes árkok vették azokat körül. Ábrázolásokból tudható, hogy 2-3 emeletesek lehettek, felső részükön kör­erkély húzódott, amely a megfigyelés és a jelzések leadására is alkalmas volt. Berendezésük meglehetősen puritán lehetett, helyet kapott benne az őrség szállása fekvőhelyekkel, illetve raktárhelyiség.

A katonák békeidőben egyéb megbízatásokat is kaphattak, amit nem mindig vették jó néven. A Sirmiumban (ma Sremska Mitrovica, magyarul Szávaszentdemeter, Dunaújváros szerbiai testvérvárosa) született Probus császár (276–282), például szőlőtelepítésre és mocsárlecsapolásra is alkalmazta őket. Ezen azonban annyira feldühödtek, hogy a szülővárosában tartózkodó és a történet szerint ott a lecsapolást végző katonáknak utasítást adó civil ruhás császárt megölték.

A császárlátogatások

Intercisa fejlődésére nagy hatással volt két császárlátogatás. 202-ben Septimius Severus, fiával Caracallával (193–211), 214-ben pedig már az egyedül uralkodó Caracalla (198–217) járt Intercisában. Látogatásukra életnagyságnál nagyobb bronzszobraikat is felállították a tábor területén. Ezek nem maradtak meg, azonban a szobrok kőből készült talapzataiból maradtak fenn töredékek. Carcalla szobrának rekonstruált bázisa a római kőtár és romkertben található. Az Intercisa Múzeum állandó kiállításán láthatóak bronz szobortöredékek is, amelyekről feltételezhető, hogy valamelyik császárszobor maradványai lehetnek.

A 250-es években a Római Birodalomban állandósultak a belső gondok, és a külső, barbár támadások is folyamatosak voltak. A társcsászárként uralkodó Valerianus (253–260) és fia Gallienus (253–268) a 253–260 közötti időszakban számos határszakaszon vetette be hadseregét, aminek következtében a Duna-menti provinciák határai meggyengültek. Természetesen ezzel a szarmaták is tisztában voltak, és ki is használták a helyzetet. A katonaság ennek következtében Ingenuust (258–260) kiáltotta ki uralkodónak, ő azonban csak az első volt az ellencsászárok sorában. A 259–260-as években zajló eseményeket, a barbárok benyomulását elrejtett éremkincsek jelzik egész Pannoniában. A mai Nagyvenyim területén is ekkor ásta el római kori tulajdonosa megtakarított pénzét. Intercisa sajnos áldozatául esett a támadásának, az erőd komoly károkat szenvedett. A település nagy része leégett, a megújulás azonban a birodalomban fennálló problémák miatt sokkal nehezebben ment, mint nyolcvan évvel korábban.

Felhasznált irodalom:

Buza Andrea, Kovács Péter, Tóth János Attila: Beszámoló a dunaújvárosi Duna-szakaszon végzett búvárrégészeti kutatásokról. Intercisa Múzeum Évkönyve 2.

Istvánovits Eszter, Kulcsár Valéria: Egy elfelejtett nép, a szarmaták. Nyíregyháza, 2018.

Visy Zsolt: Intercisa hadtörténete. Dunaújváros története. Dunaújváros, 2000.

Visy Zsolt: Ripa Pannonica. Budapest, 2000.