Embert próbáló esztendőn van túl a Bartók kamaraszínház

– Sajnos közbeszólt ez a történés, ami még most is meghatározza az életünket. A tavasz folyamán az elmúlt évad vége egy krízis volt, mindenki kapkodta a fejét, hogy mi van. Ebben az évadban azért már elkezdtük tanulni, hogyan is bánjunk ezzel a helyzettel. A múlt évad végén három hónapra megállt az élet, és munkáltatóként sem volt egyszerű kitalálni, hogy azok, a művészeti állományban lévő kollégák, akik vállalkozók, hogyan jutnak valamilyen egzisztenciához, honoráriumhoz. Akkor kidolgoztunk egy három hónapra szóló segélyrendszert, amit az idei évadban dolgoznak le, teljesítenek a kollégák. Erre mindenképpen szükség volt, mert munkáltatóként, színházvezetőként ez kutya kötelességem is. Kemény helyzet, amikor egy művész házaspárnak máról holnapra nincs miből befizetni a csekkeket, nincs miből kenyeret venni. Amúgy sem könnyű kint lenni a piacon vállalkozóként, de ezt még megfejelte a tavaszi helyzet. Nem mondhatom, hogy a mosoly évadának a vége lett volna, és azt így terveztük volna.

Sok színházvezető csak feltette a kezét, hogy ez van!

– Volt ilyen is, meg olyan is. Mi tavasztól kezdve a mai napig az államtitkársággal heti munkarendi értekezleten veszünk részt. Számtalan példát osztottunk meg egymással, hogy melyik intézménynek mire van lehetősége, mi a hozzáállása ehhez az egész helyzethez. Volt olyan, aki azt kérte a kollégáitól, hogy adják le a kulcsokat, és majd találkoznak, ha ennek az egésznek vége van, és voltak olyanok is, akik a lehetőségeikhez képest mindent megtettek, hogy a helyzeten könnyítsenek, vagy segítsenek a munkatársaknak. Az életvédelem, és a munkáltatás orosz rulettje ez a helyzet. Komoly játék, mert valóban életekről is szó van. Sajnos nálunk is robbant egy Covid-bomba, ami ahhoz vezetett, hogy egy nagyon régi kollégánkat el kellett temessük.

Most sem állt le teljesen a Bartók?

– Az idei évadtól legalább a próbák folynak, anélkül sajnos, hogy ezt meg tudnánk mutatni. Remélhetőleg az évad végén egy hónapot azért kapunk bizonyos feltételekkel arra, hogy játszhassunk a közönségnek. Ez nagy különbség, mert legalább próbadíjat tudok a kollégáknak fizetni. Sikerült elfogadtatnom a fenntartókkal azt, hogy a streamelt előadások és a házi főpróbák is bemutatónak minősülnek, így tehát a próbadíjat már megkaphatják a kollégák, és ez által már van mögöttük valamifajta anyagi biztonság. Dolgozunk, azért is, mert szerintem ebből az egészből a kilábalás az, hogy nem adjuk fel. Nyilván figyelve a szabályok betartására. Minden reggel úgy kezdődik, hogy nem biztos, hogy végig tudjuk csinálni, ahogy a próbatábla szerinti rendben elterveztük. Nem csak az évadot, a hónapot, a hetet, hanem a napokat érintő áttervezésben vagyunk folyamatosan. Azért ez eléggé megterhelő, de valamennyi kollégánk nevében mondhatom, de csináljuk, és bírjuk. Erről szól most az életünk. Csak egészség és munka legyen, mert akkor minden van. Ami elkészül a város évadából, azt becsomagoljuk,eltesszük egy ­spáj­zba, fellógatjuk, mint egy kolbászt, hadd érjen. Nagy izgalommal és mosolyogva kezdtük el tervezni a jövő évadot, mert egy csomó minden elkészült. A tizenkét bemutatóból öt készült el úgy, hogy láthatta is a közönség, de a többit is nagyon szeretnénk megmutatni, mert roppant izgalmas és értékes előadások születtek. Én örök optimista vagyok, és szinte biztos vagyok benne, hogy szeptembertől ezt normális rendben meg tudjuk mutatni, tudunk fogadni közönséget. A színház egy élő műfaj, ez a gyönyöre és igazsága.

Nem csak mi játszunk a színpadon, hanem a nézők is játszanak, az energiáikat, a figyelmüket, a nevetésüket, az aurájukat, az aznapi keserűségüket, boldogságukat behozzák a nézőtérre, és ugyanúgy jelen van. Ezek a streamelt előadások, a jelenlét az online térben, azért egy hibrid történet. Ha ez az egész lecsengett, akkor biztosan fogjuk használni, és nem csak azért, mert most már van erre egy technikánk erre, hanem azért is, mert abban nagy izgalmat látok, hogy egy előadást, amit felteszünk online térbe, Amerikából, Kanadából, Ausztráliából egy kattintással valaki meg tudja nézni. Ennek mindenképpen megvan a maga ereje, csak ügyesen, okosan kell tudni bánni vele. De semmiképpen sem helyettesíti a színházat. Amikor a végén van egy kameráknak szóló tapsrend síri csendben, akkor kong igazán.

Ami elkészül a város évadából, azt becsomagoljuk, eltesszük egy spájzba

A most tartó évadot a városnak ajánlották. Miért?

– Mert a város jubileumot ül, hetvenéves. Rengeteg program szervezése elindult a város vezetéssel közösen, ezekből nem valósult meg szinte semmi, mert nem tudott. Erre az évadra meghirdettem, hogy minden hetven év feletti néző ingyen jöhet a színházba, de ez sem valósult meg, csak egy pici része az ősz folyamán. Nyáron az évad végi elmaradásokat azért lejátszottuk Bartók Liget címmel, amit csak lehet, bepótoltunk, és nagyon jó tapasztalatok vannak. Nagyon jó hangulatú esték voltak ezek, úgyhogy az idei nyáron is mindenképpen folytatjuk. Most is van bepótolni való, az idei nyarat is végig fogjuk dolgozni.

Egy erős gesztussal nevet kapott a stúdiószínpad.

– Én nagyon fontosnak tartom ezt. Böröcz György, Gyugyó több mint huszonöt éve volt ennél a színháznál, bizonyos szempontból alapítás óta. Mindent tudott a Bartókról. Amikor idekerültem friss igazgatóként, elsőnek az ő „karmai közé” kerültem, és nagy örömömre nagyon sok mindent mesélt. Aztán elindult egy közös munka, de sajnos őt elvitte ez a vírus közülünk. Úgy döntöttem, hogy a stúdiószínpadunkat Böröcz György stúdiószínpadnak fogjuk innentől kezdve nevezni. Azért is, mert valóban egy ikonikus tagja volt a színháznak, és épp itt, a stúdióteremmel szemben volt az ő kuckója. Minden szórólapon, plakáton, és mindenhol, ahol ez a színházi terünk megjelenik, ott az ő nevét és az ő emlékét életben tartjuk ezzel. Egy hasonlót már átéltem a Pesti Magyar Színházban, amikor Sinkovits Imréről neveztük el a stúdiószínpadot. Itt Gyugyó lesz köztünk úgy, hogy a nevét viseli ez a színpad. Mi tudjuk, ki az a Gyugyó, az itt dolgozó kollégák mindig is fogják tudni. Ha valaki idejön, és megkérdezi, akkor örömmel el fogjuk neki mesélni, hogy miért miért hívják Böröcz György Stúdiószínpadnak.

Ezzel a háttérmunkásokat is elismeri...

– Iszonyatosan fontos minden résztvevője a színháznak a portás kollégától, a sajtós kollégán át, a díszítő kollégáktól a takarító kollégáig, mindenki hozzá kell, adja a magáét. Gyugyó is alaposan hozzáadta. Sőt! Az élete volt a Bartók, a második családja. Nem is volt kérdés, hogy nem művészről nevezzük el a stúdiószínpadot, hanem róla.

A következő évadot most különösen nehéz tervezni. Nem tudni, nyáron, ősszel mi lesz, másrészt újra pályáznia kell. Újabb tervei vannak, vagy folytatná, amit elkezdett?

– Ezt az irányt folytatom. Azt gondolom, hogy a Bartók az elmúlt öt évben eléggé felpörgött, remélhetőleg jó értelemben. Kaptunk egy lendületet. Ez látszik a fesztiválmeghívásoktól kezdve, a saját önálló, bartókos előadások elkészítéséig mindenen. Most már megfordult az arány, nem fogadott, vendégelőadásokat kínálunk elsősorban, hanem kétharmad részben saját előadásokat. Dupláztuk a premierek számát, a tánctagozatunk is nagyon szépen pörög. Ezt a kortárs, igényes, emberi, népszínházi irányt szeretnénk mindenképpen folytatni, ez irányban gondolkodunk. Ennek a jegyében születik meg egy új, nagyon komoly pályázat. A következő öt évről szól, amit nagy örömmel folytatnék a Bartók igazgatójaként.