Dallasban és Zircen ciszterci szerzetes, könyvet ír, maratonista

Mezőfalva Major Bernát ciszterci atya szerdán délután Zircről érkezett menetrendszerű autóbusszal az egykor a zirci apát közbenjárására alapított településre, hiszen ő a ciszterci apátság perjele, azaz a kolostor vezetője is.

Valójában azonban az USA-ból, mégpedig a texasi Dallasból érkezett ő: haza, hiszen 1956-ban, mindössze tizenöt éves, tanulni vágyó, biológiatanárnak készülő gyerekként, erős lelkű édesanyja tanácsára hagyta el az országot, hogy New Yorkba menjen, Henrik bátyjához, aki akkor már ott volt ciszterci szerzetes.

Másfél évig tartott az út...

E rendkívül hosszúra nyúlt, sok viszontagságtól terhes utazás részletei is szerepelnek az atya Visszapillantások című könyvében, amiről Horváth István mezőfalvi könyvtáros folytatott remek beszélgetést a szerzővel.

Igaz, a kiváló könyvtárosnak nem volt nehéz dolga, akár azt is mondhatnánk, hogy hiába készült fel rendkívül alaposan a beszélgetésre, arra nem volt szükség. Bernát atya humora, mesélőkészsége, bölcsessége, magával ragadó szellemessége, kitűnő poénjai feledhetetlenné tették ezt az estét!

A negyedik gimi

A ciszterci rend dallasi iskolája a több ezer amerikai katolikus iskola közül a negyedik legjobb! Köztudomású, hogy az egyik (ha nem „a”) legjobb amerikai egyetemre, a Harvardra a jelentkezők öt százalékát veszik fel. A dallasi ciszterci gimnáziumból tavaly heten jelentkeztek a Harvardra – hatot felvettek! A tanárok ösztöndíjat is alapítottak itt.

A Visszapillantások a szerző második önéletrajzi kötete. Az első Mezsgyekövek – határkövek címmel jelent meg néhány éve. Ékes magyar nyelven az is, mert Bernát atya több mint hatvanéves külföldi élete annyi akcentust sem okozott anyanyelvében, mint amennyi a városi piacon hallható akár, ha a Duna túlpartjáról érkezik ide vásárló vagy eladó. S most ne gondoljunk olyan ismerősökre, akik félévi amerikai tartózkodás után „sikagói” akcentussal képesek csak megszólalni itthon...

Az idén hetvenhét esztendős atya Dallasban a ciszterci rend gimnáziumának tanára, osztályfőnöke, igazgatója volt évtizedekig. Végül hazajöhetett tanítani (a rend budapesti Szent Imre gimnáziumában tanít), Zircen is dolgozik, könyveket ír: fáradhatatlannak bizonyul. Sajnos, kisebb betegségek átmenetileg megakadályozzák abban, hogy egyik kedvenc időtöltésének hódoljon: az ultramaraton-futásnak. Ötvenöt esztendősen kezdett futni, mert elégedetlen volt a katedra mögött növesztett pocakkal: egy év alatt húsz kilót fogyott, s az első maraton után hamarosan az ötven kilométeres távval kezdett barátkozni.

Egyik története arról szól, hogy amikor 1958 első napjaiban megérkezett New York repülőterére, nem volt ott a bátyja, akit tizenkét éve nem látott, de bízott benne, hogy még megismeri. Igen ám, de ha egyszer nem jött... Csak állt, állt a reptéren tanácstalanul, szótlanul – míg egyszer csak egy vadidegen ember lépett hozzá, megszólította: magyarul útbaigazította, taxit szerzett neki, ki is fizette helyette. Egy arab volt, aki Pesten tanult – de nem tudni, honnan vette, hogy ő magyar...

Mivel tanulni akart, mindenáron...

Marton Bernát (angol névjegye szerint: Fr. Bernard Marton O. Cist.) 1941-ben született Budapesten, az akkori Nagyboldogasszony, ma Ménesi úton, de csallóközi eredetű családban. Édesapja a Horthy-rendszerben rendőr altiszt volt, emiatt a gyerekeknek semmi reményük nem lehetett arra, hogy az ötvenes években diplomát szerezzenek.

Öten voltak testvérek, ma már csak egyik nővére él rajta kívül: ő Bencsik András és Bencsik Gábor újságírók édesanyja.

Mivel tanulni akart mindenáron, 1956-ban édesanyja javasolta neki: fiam, menj a bátyád után! El is indult New Yorkba, de a grazi táborból előbb Svájcba került, s csak onnan Amerikába.