Sport

2008.02.13. 03:29

Szélesedő alap

Dunaújváros - A McDonalds Gyermek Jégkorong Tornasorozat vasárnap Dunaújvárosba érkezett. A résztvevő csapatok a szupermini korosztályban mérték össze erejüket.

Szabó Szabolcs

A tornasorozatot a mini - maximum tízévesek - és a szupermini - maximum nyolcévesek - korosztály részére írta ki a McDonalds és a Magyar Jégkorong Szövetség. A mezőny minden hétvégén más városban találkozik. A meccseken a játékon van a hangsúly, bár számolják az eredményeket, de végül sehol se marad nyoma annak, hogy melyik csapat milyen eredményt ért el. Itt tényleg igaz a mondás: a részvétel a fontos.

Öröm látni, hogyan szélesedik a sportág alapja nálunk is. (Például a mini korosztályban tizennyolc helyszínen, harminc csapat, három osztályban - A, B és C - korcsolyázott jégre.) Egyre-másra épülnek a jégpályák, köztük a fedett csarnokok. Ennek eredményeképp negyvenkét létesítmény található az országban, ebből huszonhárom fedett, tizennégy pedig nemzetközi mérkőzések rendezésére is alkalmas. Az elmúlt időszakban olyan városok is bekapcsolódtak a honi hokiéletbe, ahol korábban ismeretlen volt a sportág. A vidéki települések közül Zalaegerszegen - Kercsó Árpád vezetésével -, Kaposváron, Szekszárdon, Veresegyházán, Baján, Siófokon, Nyíregyházán indult el a gyerekek képzése. Bevetésre vár Eger, Salgótarján, Sopron és Gyöngyös is. Korábban pedig Szombathelyen, Győrben, Szegeden, Pécsen, Kazincbarcikán, Debrecenben kezdtek el gyerekekkel foglalkozni. Budapesten öt olyan klub is alakult, amely csak az utánpótlás-nevelésre koncentrál. És akkor még nem beszéltünk az OB I-es gárdák utánpótlás-csapatairól. Egyébként a hokiélet megindulást szereléssel támogatja a McDonalds és az MKB. Az utóbbi minden olyan városban, ahol jégpályát adnak át, komplett szerelést ajándékoz a csapatoknak, ez évente százötven garnitúrát jelent, ami hatalmas segítség.

Tehát látványosan megindult valami. A létesítmény-helyzet már elfogadható, a lelkesedésben sincs hiány, azonban a megnövekedett szakemberigénynek nehezen tud megfelelni a sportág. Ezért most a szövetségnek egyik legfontosabb feladata, hogy javítson a szakemberképzésen.

Ezzel kapcsolatban Kovács Zoltántól, a magyar szövetség főtitkárától az alábbiakat tudtuk meg:

- Magyarországon viszonylag kevés embernek van jégkorong-edzői végzettsége. Száztizenkét licinccel rendelkező szakemberünk van. De ezek nagyrésze az olyan tradicionális hokicentrumokban dolgoznak, mint Dunaújváros, Székesfehérvár, Miskolc, Budapest. Ezért az új jégpályákon jelentkező testnevelő tanárokat, amolyan gyorstalpaló tanfolyamon kívánjuk képezni. Ehhez természetesen ingyen adunk segítséget, többek között oktatói segédanyagokat, magyar nyelvű DVD-ket, szakkönyveket biztosítunk. Elindult a programot népszerűsítő honlap, a www. gyerehokizni.hu. Ezen a jégkorong iránt érdeklődők minden fontos információt megtalálnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!