A dunaújvárosi klub a szíve csücske, de most a legfontosabb saját csapata, az Adony szereplése

A folyó túloldalán, Dunaegyházán született és cseperedett. Ahogy a többi, vele egykorú helyi kölyök, Boldoczki számára is a foci jelentette a szabadidős foglalkozást. Négy évesen, óvodásként már a labda volt a mindene.

– Már kisgyerekként a futball körül összpontosultak a dolgok. Az 1966-os világbajnokság előtt apám tévét vett, hatalmas élményt jelentettek a mérkőzések. Ott el is dőlt a sorsom. A középiskolát már Újvárosban kezdtem, apám jelezte az akkori korosztályos edzőnek, Andriska Vilmosnak, hogy szerinte nem vagyok tehetségtelen, érdemes lenne kipróbálni. Ez 1974-ben történt, Vili bácsi mondta, maradjak, azonnal a védelemben számított rám, ezzel 14 éves koromban el is dőlt a sorsom. Előzőleg otthon, a kétezres lakosú falumban, a járási bajnokságban voltam kapus és csatár is, de az én igazi poszton a középső védő volt. A tartalékbajnokságban jól ment a játék a Kohászban, bevonultam katonának, 1979-től két éven át a Toldi SE-ben szerepeltem Ercsiben, majd leszerelés után visszatértem Dunaújvárosba, Kaposváron mutatkoztam be az NB II-ben, 1981 szeptemberében. 

– Az idősebb társak nem szúrtak le, hanem segítettek, főként Tímár Dezső, aki jelezte, ne izguljak, ha felém száll a labda, azonnal rúgjam előre, amerre látok. Így is tettem, a folytatásban nem rontottam, a keddi értékelés során a tréner, Palicskó Tibi bácsi hetes osztályzatot adott a tízből, tehát vélhetően elégedett volt velem. Ebben szerepet játszott, hogy nyertünk 3-0-ra. Ahogy múltak a meccsek, úgy lettem egyre higgadtabb. De nem voltam biztos volt a csapatban, mivel a másodosztályú bajnokságot átszervezték, az első ötben kellett végeznünk. Az edző rutinos játékosokat hozott, akkor került ide Menyhárt Menyhért is. Az ősszel nyolc meccset végigjátszottam, a két csoportban a legkevesebb gólt kaptuk, szerintem nem ment rosszul, azonban a tavasszal egyetlen percet sem játszottam, a szakvezető teljesen más védelmet szerepeltetett. Nyilván nem csak ezért, de végül a 6. helyen végeztünk, kiestünk az NB III-ba, amit akkoriban területi bajnokságnak hívtak. Feljutottunk, kialakult a csapat gerince, onnantól tíz év következett, kezdőként, minden edző bizalmat szavazott nekem.

– Pályafutásom legszebb pillanata az első feljutás volt az NB I-be. Azt csodaként éltük meg valamennyien. Nagyon jól játszottunk, gyakorlatilag mindenkit lefutballoztunk a második vonalban. Ráadásul úgy, hogy előzőleg a 11. helyen zártunk egy nehéz szezont követően. A második feljutás is hatalmas tett volt, összesen 55 meccsem van az NB I-ben. Lehetett volna több is, az MTK-val gólnélküli döntetlenre végeztünk, Vági mondta, kezdünk összeállni, azonban a következő, Pécs elleni, rendkívül fontos meccsre átvariálta a hátsó alakzatot, azt mondta, a fiataloknak szavaz bizalmat, Gróffal kimaradtunk. Helyettem az 1960-as születésű Dózsa Attila került a kezdőben, pont egy évvel volt fiatalabb nálam, nem igazán értettem a magyarázatot. Aztán visszakerültünk. Amúgy soha nem volt bajom az edzőimmel, elfogadtam a döntéseiket. Mást nem is nagyon tehettem.

Azt mondja, rendkívüli képességű játékosokkal találkozott a gyepszőnyegen az 1986-87-es, majd az 1988-89-es idényben.

– Détári Lajos elképesztő tudású futballista volt, nem véletlenül szerepelt a világválogatottban, a Fradiban például Bánki József, azaz Dodó és Dzurják József, tehát Csöpi is nagyszerű játékos volt, kimagaslottak a hazai mezőnyből. 

– Törő szinte az alapvonalról rúgott gólt nekünk, mindenki beadást várt, azonban ő laposan a hálóba küldte a labdát. Példaképem nem volt akkoriban, mondjuk Bálint Lászlót, azaz Bárót, a játékintelligenciája miatt tartottam a legtöbbre, illetve az újpesti Dunai Edét, többen mondták, a képességeink nem voltak azonosak, de a mozgásunk nagyon hasonló. Emlékszem, a fővárosban játszottunk a III. Kerület ellen, egyik néző bekiáltott a lelátóról: na, megjött a Dunai ötödik számú hasonmása… Nemzetközi szinten a szintén söprögető német Franz Beckenbauer és a holland irányító, Johann Cruyff volt a kedvencem, mindketten rengeteget tettek hozzá a világ futballjának fejlődéséhez.

– Mivel gyakran előfordul, hogy a déli-csoportban érdekelt csapatom ugyanakkor, vasárnap lép pályára, ezért ritkán jutok el a DPASE meccseire. Nemrég, a DPASE-FTC II mérkőzés kapcsán szerencsém volt, mi szabadnaposak voltunk, így megnézhettem Dobos Barna együttesét. 

– Amikor jól jön ki a menetrend, együtt nézzük a bajnokikat a barátaimmal, a jelenben is a csapatnál dolgozó Bódis Gáborral, valamint védőtársammal, Gróf Andrással. mindig jó velük találkozni. A hétköznapokon is összefutunk néha, főleg Gróffal és Miskovicz Bálinttal, együtt alkottuk a védelmet egy évtizeden át, közel ötven éve ismerjük egymást, együtt mentünk az úton, együtt voltunk jóban-rosszban. Természetesen inkább a szépre emlékezünk, ha a régi élmények szóba kerülnek. 

A hátvéd trió tagjai egymás gondolatait is ismerték a pályán. Amikor átálltak a négyvédős hadrendbe, Menyhárt Menyhért csatlakozott a hármashoz, Boldóczki vele alkotta a belső védőpárost, Gróf a jobb, Miskovicz a baloldalon sertepertélt. 

– Nagyot változott azóta a futball, nyilván felgyorsult. Bár hozzáteszem, néha megnézek akkori mérkőzéseket, s arra jutok, nem is volt annyira lassú az a játék. Amiben viszont biztos vagyok, döntően képzettebb labdarúgók kergették a labdát, mint a jelenben. Technikailag szerintem előttük jártunk, azonban kondíció tekintetében jobbak nálunk. Vélhetően a modernebb módszereknek köszönhetően a képzés ezen részére nagyobb figyelmet fordítanak.

Amikor arról faggatom, az a gárda miért nem volt képes megragadni a legmagasabb osztályban, a feljutás után azonnal alászállt, a korábbi középső védő gyorsan válaszol.

– Erről már sokszor beszéltünk, de nem találtuk meg a jó választ. Úgy gondolom, nem voltunk mi rossz futballisták, más csapatokban, más társakkal stabilan elfértünk, focizhattunk volna az NB I-ben, de valami miatt közösen nem ment. Nem voltunk többek egy kimondottan erős, második vonalbeli gárdánál. Amikor feljutottunk, mindenki fogadkozott, optimistán tekintett az új szezon elé az elitben, mégsem sikerült megragadnunk. Pedig nem rajtoltunk rosszul. Az első évben, 1986-ban, Kovács Andrással kerültünk fel, a vezetők úgy gondolták – valamint ebben hittünk mi is -, a csapat alkalmas lesz a bennmaradásra, nem igazoltunk senkit, ami hiba volt. Így utólag, minden pozícióba kellett volna szerződtetni egy-két rutinos, az NB I-et jól ismerő futballistát, akire mi, az újoncok hallgattunk volna. A második alkalommal, két évvel később viszont túl sokat igazoltunk, nem olyan labdarúgók kerültek ide, akik hozzá tudtak tenni a játékunkhoz. A második feljutást Puskás Lajos vezetésével vívtuk ki, ő passzolt hozzánk, céltudatos volt, tudott hatni ránk. Úgy gondolom, vele bennmaradtunk volna. Azonban az új szezont már nem velünk kezdte, Görögországba szerződött, érthetően igent mondott az ajánlatra. Érkezett Vági István a Honvédtól, aki nagyszerű edzéseket tartott, élveztünk minden tréninget, de a bajnokikon nem ment a játék. Pedig voltak remek eredményeink, itthon legyőztük a Vasast, az Újpestet, döntetlenre végeztünk a Fradival, ám azon riválisok ellen nem tudtunk nyerni, akik ellen kulcsfontosságú lett volna. Bár 2-0-ra vezettünk, a ZTE elvitt egy pontot, a Siófokkal is csak döntetlenre végeztünk, tizenegyest hibáztunk, ziccereket hagytunk ki. Ez pedig nem fért bele.

A Vidi elleni, megyei rangadókra különösen szívesen emlékszik. A tévégyári csapatot magasabb polcon kezelték, joggal, mégis jó eredményeket értek el a fehérváriakkal szemben.

– Ellenük jól szerepeltünk. A feljutás utáni első meccsen fogadtuk a piros-kékeket, 2-0-ra nyertünk itthon. Végh Tibi tizenegyesét Holló kivédte 0-0-nál, Gróf András betalált, valamint később Csorba József is, 2-0-ra nyertünk, idegenben pedig 1-1-re végeztünk. A következő, NB I-es idényünkben 4-2-re győztünk hazai pályán. Előzőleg, az utánpótlásban is gyakran mérkőztünk, baráti kapcsolatba kerültem az évekkel ezelőtt elhunyt Hováth Gáborral, valamint Disztl Lászlóval, Vadász Imrével, Szabó Józseffel. Ha összefutunk, mindig váltunk pár szót a régi időkről. Az új stadionban még nem jártam Fehérváron, tervezem, hogy rövidesen megnézem a piros-kékeket, valamint a múzeumot, ami a hírek szerint remekül bemutatja a klub történetét. Paksra is készülök, ott is akadnak a klubnál barátaim. 

Természetesen nagyon bízik abban, hogy a Dunaújváros FC kivívja a bennmaradást a harmadik vonalban, az elkövetkező években stabilizálja a helyét ebben az osztályban, sőt, idővel pedig magasztosabb célokat is kitűzhet. 

A válogatott mérkőzéseit is érdeklődéssel figyeli, a nemzeti együttes hatalmasat fejlődött az utóbbi években, megérdemelten jutott ki zsinórban három Európa-bajnokságra.

– Nem véletlenül vívja meccseit telt ház előtt a válogatott.

– Nagyszerű lenne, ha sikerülne, de kijelenteni nem lehet, hogy a csapat továbblép a házigazda németek, a svájciak és a skótok elleni csoportból. Előbbieket legyőztük itthon és idegenben is, de a kontinensviadal más, ráadásul a helvétek és a skótok is komoly játékerőt képviselnek.