Felszentelték

2022.06.08. 07:00

A fellbachi orgona, amely otthonra lelt városunkban

Pünkösdhétfőn ünnepélyes keretek között szentelték fel a dunaújvárosi evangélikus templom Fellbachból érkezett grandiózus hangversenyorgonáját. A szakrális hangszert dr. Finta Gergely orgonaművész egy remek koncert keretében mutatta be a híveknek.

Szabó Szabolcs

Fotó: Zsedrovits Eniko

„Tud valaki olyan gyülekezetről, ahol orgonát keresnek?” – ezt a kérdést tette fel Julian Scharpf, a fellbachi Melanchthon-templom lelkésze a Twitteren januárban. A kérdésre gyülekezetek mellett a Welt am Sonntag című lap egyik szerzője is felfigyelt. Az evangelikus.hu-n tavaly augusztusban megjelent cikk szerint így indult a nem éppen mindennapi történet, amelynek pozitív végkifejleteként pünkösdhétfőn Kondor Péter evangélikus püspök ünnepi szentmise keretében szentelte fel a dunaújvárosi evangélikus templom új büszkeségét, a fellbachi orgonát. 

A fellbachi orgona építészetileg és akusztikailag is kiválóan illeszkedik a templom adottságaihoz Fotók: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

A grandiózus szakrális hangszer – Weigle-orgona – 1970-ben épült, és évtizedeken át a Melanchthon-templom akusztikai büszkesége volt. A mintegy 45 ezer főt számláló Fellbachban az evangélikus közösség fogyatkozóban van, így főként finanszírozási okok miatt az említett templomépületet visszaadták a településnek. Sokak segítségének és közbenjárásának köszönhetően az orgona tavaly augusztusban, több ezer darabban érkezett meg Dunaújvárosba. 

Kondor Péter evangélikus püspök

A hangszert Varga László mester és csapata építette fel advent idején a helyi evangélikus templomban. Mint azt a hétfői átadáson több felszólaló is kiemelte, az orgona belsőépítészeti megjelenése remekül illeszkedik a helyi templom építészeti stílusához, olyan, mintha évtizedekkel ezelőtt ide tervezték volna. 
Az istentisztelet után dr. Baráth Károly, a Dunaújváros-Kisapostagi Társult Evangélikus Egyházközség felügyelője röviden bemutatta az orgona történetét, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik segítséget nyújtottak abban, hogy a fellbachi hangszer Dunaújvárosban találhasson új otthonra. 

Stermeczki András lelkész és dr. Baráth Károly felügyelő

Házigazdaként Stermeczki András evangélikus lelkész olvasta fel a fellbachi evangélikus közösség levelét: 
„Pünkösd ünnepén arra emlékezünk, hogy az első keresztényeket miként töltötte el a Szentlélek olyannyira, hogy mindenki a saját nyelvén hallhatta az Úristen csodálatos tetteit. Eltérő nemzeti hovatartozásuk, nyelvük nem jelentett akadályt abban, hogy érezzék a hitbéli testvériséget. Évtizedeken át németül szólalt meg az ének a fellbachi orgona kíséretében, mostantól pedig magyarul énekelnek majd csodálatos hangja mellett a testvérek. A nyelv más, de az örömhír és annak üzenete mindig ugyanaz marad!” 
A már megszentelt orgonát egy remek, főként Bach-műveket felvonultató hangverseny keretében dr. Finta Gergely egyházzenész, az Evangélikus Hittudományi Egyetem egyházzenei tanszékének vezetője mutatta be a közönségnek. Az ünnepség zárásaként orgonatörténeti kiállítás nyílt a templom gyülekezeti termében. 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában