A közönségszavazás már jelenleg is zajlik

2022.02.25. 17:30

„Az első gyermekes szülőket kívánjuk segíteni a döntésben”

A neves Richter Anna Díjra pályázó Semmelweis Egyetem gyógyszerész-csapatát az a dr. Somogyi Orsolya szakgyógyszerész vezeti, akivel rendszeresen találkozhatnak a polgárok a rác­almási és kulcsi patikában is. A fiatal szakemberrel, aki már évek óta tanít is egyetemén pályázatuk alapötletéről, céljáról és a hosszabb távú tervekről is beszélgettünk. Voksolásra is buzdítunk, hiszen a díj közönségszavazása már jelenleg is zajlik.

Szabó Szabolcs

Tömören a Richter Anna Díjról: a kezdeményezés és a díj célja, hogy felhívja a figyelmet az egészségtudatosság, a társadalmi jóllét fontosságára, inspirálja az egészségügy, oktatás, kutatás, gyógyszerészet területén dolgozó szakembereket. A Richter Gedeon Nyrt., a Richter Anna Díj zsűrije a közönség által legjobbnak ítélt ötleteket díjazza. Kivitelezéséhez anyagi támogatást nyújt, segíti megvalósulását, és be is mutatja a nagyközönségnek. 

– Az infokommunikációs térben az egészségügynek is fel kell zárkóznia. Fontos lenne, hogy a világhálón és a közösségi médiában ne olyan tartalmak érvényesüljenek, amelyek szakmailag ellenőrizetlenek. A lényeg, hogy a világhálón a gyógyszerészetileg megalapozott információkhoz lehessen jutni – mondta dr. Somogyi Orsolya, akit konkrét terveikről is kérdeztük. 

Egyeztetés közben a pályázati indulásról a Semmelweis Egyetemen

– Ez a vlog-kezdeményezés úgy indult el, hogy bizonyos gyógyszerformák eredményes és hasznos felhasználását szeretnénk bemutatni. Úgy láttuk, hogy erre talán lehet igény, hiszen az idevágó írásokat, cikkeket, hangos felvételeket csak egy szűk közeg éri el. Egy rövid videóban pedig eredményesek és hatékonyak lehetünk. Azt a munkám során is tapasztalom, hogy az ábrás formátumokat az emberek jobban kedvelik. A nemzetközi szintéren is vannak hasonlóan jó kezdeményezések, de mi azt tartottuk fontosnak, hogy egy hiteles szakmai, egyetemi háttérrel alapozzunk meg az üzenetünket. A napi gyakorlatban is tapasztalom, hogy az első gyermekes szülők nehéz helyzetben vannak, hiszen számos termék van a gyógyszertárak polcain, és gyakran kétségbe esnek. 

– Konkrétan egy adott betegségre ajánlanak gyógyszert, vagy egy tágabb szemlélet működik? 

– Mi is sokat gondolkodtunk, mi legyen a fő koncepció. Végül úgy döntöttünk, hogy öt terápiás témakört mutatnánk be, ezek: a náthánál, az asztmánál, az allergiánál, az un krupp-szindrómánál, valamint a témák között ott van az antibiotikum-használat, amely rendre visszatérő kérdéskör. Hiszen ott tényleg sok a tévhit, hogy mit és hogy lehet használni ezeket a gyógyszereket. Ezzel párhuzamosan célunk, hogy kis ismeretterjesztést végezzünk, hiszen rengeteg nem ellenőrzött, nem bevizsgált, ám sokak által kedvelt termék van a piacon, amelyek inkább ártanak, mint használnak. 

Még továbbra is várják a szavazatokat a Richter Anna Díj hivatalos honlapján

Dr. Somogyi Orsolya a rácalmási patikában Forrás: Szabóné Zsedrovits Enikő

– Miért pont az első-gyermekes szülők lett a célcsoport? 

– Napi tapasztalatokból dolgozom. Látom, hogy az első gyermekes szülők milyen kételyekkel, dilemmákkal térnek be egy-egy patikába. Nem egyszerű a helyzetük, hiszen a reklámok rengeteg terméket ajánlanak, ám nem minden hasznos. Az általunk tervezett kis videósorozat célja, hogy bemutassa ezen problémák hátterét, és egyben megoldást is kínáljon mindössze négy-öt percben. Egyrészt, szeretnék népszerűsíteni az egészségtudatos életmódot, másrészt pedig segítséget, tanácsot nyújtani a fiatal szülőknek, mi a teendő, ha baj van. Hangsúlyoznám, nem terméket és nem is hatóanyagot kínálunk, hanem a gyógyszerformáról szeretnénk szólni terápiás területenként. Szeretnénk rendet tenni a fejekben e témakörben. 

– Jelenleg is zajlik a szavazás. Mi történik, ha éppen sem a közönség, sem zsűri nem önöket találja a legjobbnak? 

– Azért én bízom a sikerben, hiszen egy jó és ösztönző szakmai koncepciót raktunk össze. A közönségdíj a szavazatokon múlik, a zsűri pedig saját belátása szerint dönt. Egyikre sincs ráhatásunk. Ha most nem sikerül célt érnünk, akkor is szeretnénk ezt megcsinálni. Egyrészt mert a kollégák és a segítők is sok melót tettek bele, másrészt pedig valóban fontosnak tartom azt az üzenetet, a célt, amelyre ezt az egész programot felépítettük. Tehát reménykedünk, hogy sikerül forrást szereznünk, hogy mindezt megvalósítsuk, másrészt készülünk arra is, hogy csak saját erőből dolgozzunk rajta. Az bizonyára hosszabb út lesz, de az is járható. Én már azon agyalok, ha meg lesz az említett öt film, akkor miként tudunk továbblépni, bővíteni ezt a kis tudástárt. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában