Reszegi Imre az M3-ason történt újraélesztésről

2022.05.10. 11:30

Hős bárkiből lehet – ám készülni kell rá!

Egy szolgálaton kívüli rend­őr és utasai, egy orvos házaspár, s egy szabadnapos mentődolgozó segített egy bajba jutott kamionoson az M3-as autópályán – közölte nemrégiben kiadott tájékoztatójában a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság. A sofőr újraélesztésében és mentésében részt vett szabadnapos mentődolgozó Reszegi Imre, az Országos Mentőszolgálat Fe­jér Megyei Mentőszervezetének vezető mentőtisztje volt, aki lapunk megkeresésére a dunaújvárosi mentőállomáson elevenítette fel a történteket.

Szabó Szabolcs

Reszegi Imre a megyei elsősegélynyújtó versenyre készülő fiataloknak is átadta a tapasztalatait Fotó: LI

A közlemény szerint egy Hajdú-Bihar megyei rendőr április 29-én szemtanúja volt, ahogy egy kamion a szalagkorlátnak csapódott az M3-as autópályán. A rendőrségi kiképző és Police Medic-oktató félreállt az autójával, majd két utasával együtt a sofőr segítségére sietett. A férfi nem lélegzett, ezért kiemelték a járműből, és azonnal hívták a 112-es segélyhívót, majd megkezdték az újraélesztést, amihez egy orvos házaspár, valamint egy szabadnapos mentődolgozó is csatlakozott. Az erőfeszítéseiknek köszönhetően a mentőszolgálat munkatársai stabil állapotban tudták kórházba szállítani a sofőrt. 

– Azon a pénteki napon a kora délutáni órákban haladtunk az M3-as autópályán Budapest felé, amikor azt észleltük, hogy mintegy ezer méterrel előttünk egy hosszú platós teherautó nekicsapódott a szalagkorlátnak. Amint odaértünk, láttuk, hogy egy fiatalember megpróbálja kihúzni a sofőrt a kamionból. Azonnal észleltem, hogy nagy baj van. Az említett fiatalember, miután a beteget lefektette, azonnal elkezdte a mellkaskompressziót. Az újraélesztéshez csatlakoztam én is, közben kihangosított telefonon hívtuk a mentőket. Az újraélesztés már zajlott, amikor a helyszínre ért az orvos házaspár, akik szintén nagyon sokat segítettek... Gyakran tanítom az újraélesztés technikáját, folyamatát, és ez az eset egy igazi klasszis tankönyvi példának felel meg: a majdnem nulla időpillanatban megkezdett mellkaskompressziók és a folyamatosan fenntartott mesterséges légzés és keringés oda vezet, hogy az újraélesztés sikeres lesz – mondta el lapunknak Reszegi Imre, aki kiemelte: – Hangsúlyoznám, mindig azt tanítjuk, hogy a legtöbb időt a rosszulléttől/összeeséstől az első mellkaskompresszió megtörténtéig veszítjük el. Ha ezt minimalizáljuk, illetve át tudjuk hidalni, akkor komoly eredményeket érhetünk el. A statisztika beszédes: 60–70 százalékban sikeresek az azonnal megkezdett újraélesztések. Visszatérve az esetre. A riasztást követően közel 10 perc alatt a helyszínre ért a hatvani esetkocsi, és kiderült, hogy a betegnek egy keringésmegállást okozó ritmuszavara van. A mentők egyszer defibrilláltak, és a szívnek visszajött az úgynevezett saját ritmusa. Mindez annak köszönhető, hogy a történtekkor volt ott 4-5 ember, akik a mellkaskompressziót folyamatosan tudták végezni. Mindehhez pedig nem kell egészségügyi végzettség, semmi ördöngösség nincs benne. Egy rövid tanfolyamon el lehet sajátítani a technikát, amely – mint e példa is bizonyítja – kritikus szituációban emberéletet menthet. 

Az Országos Mentőszolgálat újraindítja a Hősképző foglalkozásokat

Akár e történet hatására, akár más okból, hová fordulhat az az állampolgár, aki el kívánja sajátítani az újraélesztés lépéseit? 
– Pont megfelelő időben vagyunk, hiszen május 10-én, azaz ma ünnepeljük a mentők napját. Ehhez kapcsolódóan a megyeszékhelyi mentőállomásokon az Országos Mentőszolgálat újraindítja a Hősképzés programját, azok számára, akik el akarják sajátítani az újraélesztés technikáját. Kiemelten fontosnak gondolom idén a mentők napját, hiszen az elmúlt két év kényszerű bezártsága után a polgárok most ismét bepillanthatnak majd a mentők mindennapi munkájába. 
A Hősképzés ma 15 és 17 óra között várja az önkénteseket a székesfehérvári mentőállomáson. 
A folytatásban minden hónap harmadik hétfőjén 15 és 17 óra között szerveznek hasonló, díjmentesen látogatható foglalkozásokat. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában