SZIG

2021.11.29. 11:30

Jeleskednek a magyar nyelvben, a média világába készülnek

A továbbtanulás mindig nagy döntés elé állítja a fiatalokat. A Széchenyi gimnázium három fiatalja azt már magabiztosan tudja, hogy a média világában szeretnének elhelyezkedni.

Molnár Emese

Maczó Gerda, Kovács Kitti és Gentischer Mátyás még bontogatja szárnyait, az még számukra sem egyértelmű, hogy a médián belül pontosan mi az, amivel foglalkozni szeretnének, de az biztos, hogy ebben az irányban tanulnak tovább.

Pedagógusuk, felkészítő tanáruk, Szücsné dr. Harkó Enikő ajánlotta figyelmükbe a tehetséges fiatalokat, akiket elhivatottságukról és kimagasló verseny­eredményeikről is kérdeztük.

Kovács Kitti, Maczó Gerda és Gentischer Mátyás, a Széchenyi gimnázium végzős diákjai Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

Kovács Kittit magával ragadta a tévézés világa, körülbelül 13 éves korától kezdte érdekelni az újságírás és a riporterkedés. Mint mondta, ez egy kreatív szakma, emberek között lehet. Bár otthon azt mondták neki, hogy jobb lenne valami biztosabb szakmát választania, látva Kitti lelkesedését és elhivatottságát, már támogatják elképzelését. Elmesélte, hogy a Dózsa iskola diákjaként részt vehetett a Határtalanul projekt egyik kirándulásán, amikor Böjte Csabához is ellátogattak. Akkor ott nem, viszont néhány évvel ezelőtt városunkban tudott interjút készíteni vele. Nagy élmény volt számára. Kitti és egy osztálytársa, Molnár Zsófi részt vettek az országos Móra Ferenc novellaelemző és fogalmazási versenyen. Kimagasló pontszámot értek el a megyei fordulóban, ahol a feladat egy Spiró György-novella elemző bemutatása volt. A 106 versenyző közül 22-en jutottak a döntőbe, köztük a két gimnazista diáklány. Mint azt Kovács Kitti elmesélte, itt két témát kaptak: ő a sci-fit választotta, amelyről másfél óra alatt kellett egy önálló novellát írnia. Az írás témáját a koronavírus köré igyekezett felfűzni.

Maczó Gerda már kiskorában is igen beszédes, cserfes lány volt. Nem meglepő, hogy ezen tulajdonságát kihasználva választana szakmát is magának: ha nem is a média világában, de kommunikációs vonalon szeretne dolgozni. Érdekli a tévézés, szívesen lenne akár műsorvezető. Ami viszont meglepő, hogy ilyen fiatalon a divat mellett olyan témák is érdeklik, mint a közélet és a politika.

Gerda immáron másodszor jutott be a Kárpát-medencei „Édes anyanyelvünk” verseny döntőjébe, amelyet Sátoraljaújhelyen rendeztek meg. Ezen megmérettetés célja anyanyelvünk ápolása, az iránta való szeretet kibontakoztatása, a nyelvhasználat fejlesztése, a kialakult készségek mérése és minősítése.

A két diáklány országos verseny döntőjébe jutott

Az első alkalom során úgy érezte, hogy a szóbeli feladatnál nem tudott kiteljesedni, és mindenképpen szerette volna újra megméretni magát. Most is magabiztos eredménnyel jutott tovább a megyei fordulóból a döntőbe, és bár nem ért el dobogós helyezést, teljesnek érezte a versenyt. A szóbelin helyben kapnak a versenyzők egy adott témát, és harminc percük van felkészülniük rá. A magyarság, a nemzeti hovatartozás kérdéséről kellett értekezniük, egy Tompa Mihály-gondolat mentén.

Gentischer Mátyás elsősorban a kamera mögött tevékeny, operatőrködik és vág. Szerinte ez is egy művészeti ág, önmegvalósításra is lehetőséget ad, hiszen saját elképzeléseit tudja alkalmazni például egy videós összeállításban, a vágási munka során. A vágó és az operatőri munka mellett érdekli a színészet is, bár megjegyezte, azt még gyakorolnia kell, hogy legyűrje a lámpalázat. „Munkája” mindig akad, ugyanis az iskola videós-képes összeállításait ő gondozza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!