nemzeti bajnokság

2021.07.12. 17:30

Hat versenynapon emelkedtek a magasba a vitorlázórepülők

A szervezők jól vizsgáztak, a szövetség elismerősen szólt a vitorlázórepülők nemzeti bajnokságáról, amelyet július 10-én, szombaton zártak a Dunaújváros reptéren.

Molnár Emese

Fotó: LI

Hosszú idő után ismét nemzeti bajnokságot rendeztek a Dunaújváros reptéren a vitorlázórepülők számára, amelynek házigazda szerepét a Dunaferr Repülőklub nyerte el. Verasztó Sándor, a klub elnöke értékelte lapunknak a július 2–10. között zajlott sorozatot.

A megnyitó után július 3-án vette kezdetét a verseny, amelyen mindennap más-más feladat elé állították a pilótákat.

Rendkívül népes volt a mezőny, ezen a bajnokságon két géposztályban neveztek be a pilóták a vitorlázógépeikkel Fotók: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

– Végül hat komplett versenynapot tudtunk sikeresen zárni. Pénteken reggel közbeszólt az időjárás, és bár a hidegfronttal járó hőmérséklet-csökkenés egy kis felüdülést hozott, ez az időjárás nem volt kedvező a pilóták számára a vitorlázó repüléshez. A szombati versenynapot ugyancsak elvitte a kedvezőtlen időjárás – vázolta Verasztó Sándor. Kérdésünkre elmondta, mindig vannak rendkívüli eredmények, most is átadhattak különdíjat mind a két géposztályban (FAI Klub és open-Mix), a legnagyobb átlagsebességet elérő pilótáknak.

146,4 km/h átlagsebességet is jegyeztek

– Külön öröm számunkra, hogy a magyar nemzeti bajnokságok történetében a legnagyobb átlagsebességet tudhatjuk most a vegyes szabad kategóriában, amelyet az ötödik versenynapon ért el a pilóta, 146,4 km/h-s átlagsebességet – emelte ki a klubelnök.

Sajnos történt egy baleset is, mégpedig a nyitónapon: terepleszállást kellett végrehajtania az egyik versenyzőnek, ám a landolás során egy munkagéppel ütközött. A pilóta megsérült, kórházba kellett szállítani. Verasztó Sándor elmondta, társuk túl van az életveszélyen, fel fog épülni, és nagyon örülnek annak, hogy már jól van, szurkolnak a mielőbbi gyógyulásáért. Ezt leszámítva a bajnokságon minden flottul ment.

A versenynapokat alapos felkészülés előzte meg

– Ezúton is köszönjük partnereinknek, a szolgáltatóinknak, hogy sikeres napokat tudhatunk magunk mögött. Kisebb infrastrukturális fennakadások egy ilyen időtávon ennyi emberrel mindig vannak, de uraltuk a helyzetet, senki kedvét nem vette el a folytatástól – tette hozzá az elnök. A részvételi adatok alapján, az első versenynapon hatvankét pilóta emelkedett a magasba. Az őket kiszolgáló személyzet körülbelül 150-180 létszámot jelentett folyamatosan. Ehhez még hozzájön a vendégek száma, így naponta akár kétszáz ember fordult meg a reptéren, ami nem kis kihívást jelenthetett. A házigazda Dunaferr Repülőklub kötelékéből hat pilóta versenyzett. Eredetileg öten indultak volna, ám az utolsó pillanatban még egy tagjuk gondolta úgy, hogy benevez a megmérettetésre. Loskay László, Tóth Csaba, Tóth Imre, Geráth Károly, Vancsó Ambrus és Mészáros Máté szép eredményeket értek el, és bár dobogóra nem léphettek, a mezőnyben jó helyen végeztek.

Verasztó Sándor, a Dunaferr Repülőklub vezetője Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

– A Magyar Vitorlázórepülő Szövetség elnökétől dicsérő szavakat kaptunk a szervezésért, a szövetség várja a további pályázatainkat a versenyekhez. Az is elhangzott, hogy a magyar bajnokságok tekintetében magasra tettük a lécet – mondta Verasztó Sándor.

Az elmúlt hónapokban nagyon komolyan készültek erre a megmérettetésre, számos infrastrukturális fejlesztést hajtottak végre, hogy sikeresen megszervezhessék a versenyt. A klubelnök elmondta, a munka meghozta a gyümölcsét, ám a felkészülés az ő repüléseik rovására ment, így most szeretnének ők is a sportáguknak, szenvedélyüknek hódolni. A Dunaferr Repülőklub negyven tagot számlál, a nagy részük aktív, rendszeresen kijár a reptérre, jó üzemnapokat teljesítenek. Verasztó Sándor hozzátette, most szakmailag, a tárgyi eszközök tekintetében és gazdasági szempontból is értékelni fogják a versenyt, készülnek a következő nevezésekre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!