A munkás-paraszt szövetség ábrázolásban titkon megbújik az erotika is?

2020.08.31. 17:30

Hatvanöt esztendeje avatták fel Domanovszky óriási freskóját

1955. augusztus 20-ára tervezték Domanovszky Endre csaknem ötven négyzetméteres, a vasmű főbejáratát díszítő freskójának avatását, de ez nem valósult meg: az aprólékos munka miatt pár hetet csúszott a ceremónia.

Brousil Csaba

Fotó: LI

„Domanov­szky a háborús években az alakos kompozíciók helyett tájképeket festett, majd amikor a Képzőművészeti Főiskola vezetését és oktatói gárdáját is lecserélték, meghívták ide tanárnak. Hogy miért számított polgári származása és korábbi, nemritkán vallásos témái ellenére megbízhatónak, azt csak találgatni lehet… nemsokára az új rendszer sokat foglalkoztatott művésze is lett” – olvasható Pálffy Lajos 2017-ben megjelent A szentek ábrázolásától a hősies vaskohászokig című cikkében.

A freskó három méter magas és tizenhét méter széles

S valóban, a Dunai Vasmű 1954. évi freskópályázatán Domanovszky Endre nyerte el a megbízást. Így készült el a gyár főbejáratán a hatalmas falfestmény, amelyen egy ünnepélyes kenyérátadási jelenet köti össze a kép bal oldalán elhelyezkedő martinászokat a mezőgazdasági termést betakarító parasztok jobb oldalon látható csoportjával. A kép mértani közepén maga a kenyér helyezkedik el. A freskó címe: Munkás-paraszt szövetség. És itt álljunk is meg egy szóra. A műről ha beszélünk, azt mondjuk freskó, ugyanakkor a műismertetésekben többször olvashatjuk, hogy szekkó. A freskó technika lényege, hogy az alap a festéskor még friss, nedves vakolat, a festék pedig mészvízzel összekevert porfesték. A falfestészet ettől eltérő módja a szekkó technika, amikor száraz vakolatra festenek.

Igaz ez nem kardinális kérdés, de a tisztánlátás kedvéért idézzük ide, magának a mesternek, Domanovszky Endrének a szavait, aki a kép kapcsán interjút adott a Sztálinváros című lapnak 1955. augusztus 23-án. „Pontos tanulmányok után lehet itt dolgozni, mert a vakolat csak frissen fogadja magába az anyagot, a festéket. Mindig felrakjuk a megfelelő falrészt, aztán festünk – földfestékkel, vasoxiddal. Módosítani, abbahagyni nem lehet, mert megszárad a fal, és kezdhetjük elölről”. Tehát maradjunk annyiban, hogy a kép freskó technikával készült.

Domanovszky Endre a Munkás-paraszt szövetség című alkotásáért 1956-ban megkapta második Kossuth-díját Fotók: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

Domanovszky egyébként szintén ebben az interjúban elmondta, hogy a négy nagy oszlop a vasmű bejáratánál igencsak zavarja a képet és ember legyen a talpán, aki erre a helyre érvényesülni képes festményt tud készíteni. A képről a munkások és a parasztok mellől ugyan hiányzik a kommunisták által nem nagyon szívelt értelmiség, de a festő, Domanovszky személyében ez mégiscsak bekerült a koncepcióba, hiszen tudott olyan megoldást, amely erre a szerencsétlen helyre is emészthető kompozíciót szült. Nemes egyszerűséggel úgy szerkesztette ki a képet, hogy az oszlopok takarásába lehetőleg kevés figura és látnivaló kerüljön. Sőt, ha elhisszük a Sztálinváros újság már említett szerzőjének szavait és leírását (ő beszélt személyesen Domanovszky Endrével a freskó kapcsán, így miért ne hihetnénk el – a szerk.) akkor túl is teljesítette a feladatát, és egyféle pofont is adott a rendszer ideológiai hatalmasainak azzal, hogy a parasztok szekcióba festett egy hangsúlyos nőalakot.

Tíz éve háromszázmilliót ért

„Egykoron”, amikor még vasműs voltam (a szívem még ma is az!) a cégnél hozzám tartoztak a műemlékekhez kapcsolódó teendők is. Emlékeim szerint tíz évvel ezelőtt egy nagyobb „felmérési hullám” része volt a főbejárat feletti Domanovszky-freskó értékbecslése. E témában az Országos Műemlékvédelmi Hivatal volt az illetékes, amely annak rendje és módja szerint elvégezte az ilyenkor szokásos vizsgálatokat, fi gyelembe véve a műtárgy állapotát, korát, elhelyezkedését. Szinte hihetetlen, ez a Domanovszky-freskó akkori értéken háromszázmillió forintot ér(t). Azóta vélhetően csak növekedett ez az összeg. Szocreál ide, szocreál oda, szerencsére ott, azon a helyen, fenn a homlokzaton – talán – biztonságban van. Az akkori „tabularáza” része volt a cég tulajdonát képező más műtárgyak „felkutatása” is, a többi között egy akkor cca. huszonöt millió forintra értékelt – és a műemlékvédelem látóköréből akkor még hiányzó – Munkácsy-kép is. Hogy azóta mi lett a sorsa, nem tudom, de mindenesetre a műemlékvédelem akkor katalogizálta. De erről majd máskor.

Várkonyi Zsolt

A freskó fő motívuma a kenyér átadása

Ez az alak ugyan nem a kenyeret a martinásznak átadó, a képen a főszerepet játszó asszony, hanem csak egy mellékalak, de „a természetesség, erő, tiszta báj és egészséges erotikának nagyszerű kifejezője”. Pedig a Tanú című filmből tudjuk, hogy az erotikát hagyni kell a hanyatló Nyugat ópiumának, azaz szocialista berkekben nem kívánatos „dolog” annak hirdetése, a nemi vágy provokálása, különösen nem az ötvenes években. Persze „a művész itt azt gondolta” frázisra könnyen lehet e helyütt is válasz Arany Jánosnak tulajdonított széljegyzet, miszerint „gondolta a fene” azaz Domanov­szky nem hintett a képre búgatóport, azaz nem szőtte át annak egyik alakját erotikával... De azt azért nem árt megjegyezni, hogy a szóban forgó nőalak nagyjábol az egyik oszloppáros takarásába került a kompozícióban, amiről pedig fentebb megismerhettük a művész álláspontját.

Piros ingbe és az oszlop mögé bújtatott erotika

Bárhogy is volt, a freksó mára már 65 éves. 1974-ben, bár Domanovszky nem értett egyet azzal, hogy a kép állaga romlik, mégis restaurálták. Állagmegóvási munkákat végeztek rajta 1990-ben és 2008-ban egyaránt. Annak ellenére, hogy már korábban, a hatvanas évek végén megjelentek a művészeti szakma oldaláról azok a hangok, hogy ez a freskó nem freskónak való helyen van, a falfestmény igenis magas eszmei értéket képvisel.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!