Nem minden úgy történik, mint ahogyan azt a filmekben látjuk

„A baleseti helyszínelő az a személy, aki a közlekedési baleset megtörténte után érkezik a helyszínre, és aki képes felismerni és értékelni a balesetben részt vevő járművek, személyek helyzetét és balesetbeli szerepét. A baleseti helyszínelő feladata, hogy visszaállítsa az eredeti állapotot, így kiderüljön, mi is vezetett a baleset bekövetkeztéhez. Biztosítja, hogy a helyszín és a nyomok a baleset bekövetkeztének megfelelő állapotban maradhassanak, kihallgatja a szemtanúkat, s ezekről feljegyzést készít – ez alapján indul meg ugyanis az elkövetők felelősségre vonása” – olvasható egy hivatalos kiadványban.

A legkisebb vércseppnek, alkatrészdarabnak jelentősége lehet egy baleset okainak megállapításánál. A baleseti helyszínelőnek úgy kell felmérnie mindent egy-egy ütközés helyszínén, hogy az alapján akár évekkel később egy bírósági tárgyaláson is rekonstruál­ni lehessen az eseményeket.

– Általában azzal kezdődik a helyszínelés, hogy kiérkezünk a balesethez, és felmérjük azt a káoszt, amit ott találunk. Nagyon sok alkalommal úgy kell kérni az embereket, hogy szálljanak vissza az autójukba, és várják ki azt, amíg el lehet indulni, mert azzal a baleseti helyszínelő munkáját nehezítik, és megosztják a figyelmét. Nem szabad elfelejteni, hogy itt aprólékos, sokszor órákig tartó feladatról beszélünk.

Milyen eszközök segítik a helyszínelő munkáját?

– A hitelesített kerekes távolságmérőnek fontos szerepe van, emellett elengedhetetlen a kréta, a festékspray, a számozott táblák, a forgalmat elterelő villogó bóják, valamint a fényképezőgép.

– Melyek a leggyakoribb esetek?

– Az anyagi káros balesetek esetében csak a nagy értékűeknél tartunk szemlét, egyébként, ha a résztvevők is benne vannak, akkor ezt meg lehet oldani a helyszíni bírsággal, és európai stílusú baleseti bejelentő kitöltésével, illetve a balesetben részesek igazolást kapnak, amellyel a biztosítókat lehet felkeresni.

Mit keresnek a helyszíneken?

– Egyértelműen olyan bizonyítékokat, amelyek alátámasztják azt, hogy melyik járművezető, forgalomban részt vevő lehet felelős a balesetért. Próbáljuk utólag rekonstruálni a körülményeket. Amennyiben a bizonyítás tankönyvi meghatározását nézzük, ez egy objektív igazságkeresés a valóság megismerése érdekében, azért, hogy megalapozottan lehessen állást foglalni a felelősség kérdésében. Az egész folyamat annak érdekében történik, hogy a bizonyítás jó legyen, és az ehhez használt bizonyítékok a közlekedési baleset tekintetében jellemzően a személyi bizonyítékok. A résztvevők, a tanúk, a járművezetők és a gyalogosok nyilatkozatai lehetnek fontosak, ám mivel ezek nagyon sok esetben torzítanak, ezért nem megfellebbezhetetlen tárgyi bizonyítékok. A tanúk nem feltétlenül hiteles észlelők.

Tudna erre konkrét esettel szolgálni?

– Évekkel ezelőtt történt egy baleset, ahol egy autóbusz elütött egy gyalogost. Az idősebb hölgy, sajnos, tilos jelzés ellenére lépett az útra, de egy tanú azt vallotta, hogy a néni az útpadkában botlott el, és így esett a busz elé. A perdöntő bizonyítékot – a tanú és a hölgy állítását megcáfolva – a térfigyelő kamera szolgáltatta. A tanúk esetében nagyon sokszor fordul elő ilyen, és ezért nem lehet egyértelműen állást foglalni. De nézzük a tárgyi bizonyítékokat, amelyek közé tartoznak a nyomok, anyagmaradványok, féknyom, lehulló sár a sárvédőről, valamint az egzakt anyagok, amelyek lehetnek kamerafelvételek, GPS-koordináták, vagy egyéb helyazonosító. Ezenfelül rögzítjük a helyszínt, megfelelő technikával, fénykép és rajz segítségével.

Milyen korszerű eszközök segítik a munkájukat, mivel sokszor lehet látni a televízióban különböző sorozatokban, hogy a helyszínelők akár egy hajszál alapján megállapítják a felelőst?

– Van egy nagyon jó tükörreflexes fényképezőgépünk, ez alap. Fontos, hogy a helyszíne­lő jól tudjon fényképezni, de amiket a filmekben látni, nem annyira jellemzőek a mi munkánkra. Ezek a feladatok már a műszaki szakértőkre várnak, és nekik kell bizonyos dolgokat megállapítani: például azt, hogy egy adott irányjelző lámpa vagy féklámpa világított-e a baleset idején, az izzószálnak a roncsolódásából is meg tudják állapítani.

Nehéz kérdés, hogyan lehet feldolgozni, ha a helyszínelő egy csúnya balesetet lát?

– Ezektől az eseményektől el kell tudni távolodni, ott munkavégzés folyik. Nem oktatják ezt sehol sem, utólagos segítség természetesen mindenhol van. Arról tudok, hogy a MÁV-nál viszonylag jó ez a háttértámogatás, ha netán halálos balesetet okoz egy mozdonyvezető. A poszttrauma kemény tud lenni, a kollégák közül pedig nem mondom azt, hogy nem lettek volna olyanok, akik nem adták fel néhány év után, mert nem bírták.

Az ön tapasztalatai szerint mennyire időjárás-, illetve frontfüggőek a balesetek?

– Nem tudok amellett határozottan kiállni, hogy ha esik az eső, akkor sok baleset van. Akkor ugyanis lelassul a forgalom, és lesz idejük az embereknek elkerülni ezeket. Pontos adatokat nem tudok mondani, de kétségtelen, hogy ha leesik az ónos eső, akkor ellenben összevissza csúszkálnak az autók, és törik egymást, ez inkább jellemző. Ezenkívül esténként, amikor már haza­felé tartanak a járművezetők, a figyelem általában csökken, a csatornakapacitás beszűkül, és ilyenkor történnek olyan esetek, amelyeket már nem, vagy nehezebben tud feldolgozni a sofőr, és ez balesethez vezet.