Ákos koncertje méltó zárás volt szombaton

2019.06.17. 11:30

Az eddigi legjobb négy nap volt a DUDIK fesztivál történetében

Az eddigi sorozatból az idei volt a legprofibb. Kiváló válogatás az elérhető kedvenc zenekarok közül, remek lebonyolítás és színpadtechnika várta a fellépők között a híresen „jó” közönségként emlegetett dunaújvárosiakat és környékbelieket az alsó Duna-parton, szerdától vasárnap hajnalig a XI. DUDIK fesztiválon.

Balogh Tamás, Gallai Péter

A bérletek ára, bár első látásra nyilvánvalóan csinos összegnek tűnhetett, a cserében nyújtott szolgáltatásokkal összevetve abszolút kedvezményesnek volt mondható. A fesztiválos vendéglátást nem való összemérni az évközi kedvenc helyeink kényelmével és kínálatával, ezért azt mondhatjuk, hogy ők is jó eredménnyel mentek át a vizsgán. A többféle biztonsági szolgálat megállta a helyét, és csak akkor lépett előre, ha indokolt volt. Hogy lehetett volna még jobb, szebb és gazdagabb a zenés eseménysorozat? Nagyságrendekkel nagyobb költségvetésből föltétlenül. Addig is le a kalapokkal az Arnold Miklós vezette szervezői csapat előtt. S persze azt se felejtsük, hogy a sikerben jelentős részt vállalt Dunaújváros önkormányzata tekintélyes támogatásával.

A péntek a zenés időutazásé volt. Még akkor is, ha a bemelegítő csapat, a Zanzibár egy kicsit kilógott a sorból. Sietve tesszük hozzá, hogy fölfelé. Ez még mindig az a megbízható zenekar, amelyre bátran rábízhatjuk egy este beindítását, mert a kortalan slágereivel, és a profi szintjével, jó hangulatú közönséget ad át az őt követőknek.

Szüksége is volt az előbb elmondottakra a magyar Scooternek is nevezett Kozmixnak, hiszen a neve mellett álló, sokat ígérő élő szócska, sokakat gyanakvással töltött el. A délutáni „hangpróbán” Horváth Zsolt „Hozsó” ugyan már igen merész hangokat vett ki a masináiból, de a közönség csak akkor nézett össze elismerően, amikor Lányi Lala hibátlan biztonsággal előadta az első dalt. Kísérőikkel megerősítve igazi sikert arattak. Ekkor sem volt különösebben hideg… A rendezők éppen ezért a közönséget a nagyszínpad előtt tartották az Emlékek Éjszakájára, azaz a ´90-es, 2000-es évek partijára. A hihetetlen hosszú sor a Desperadóval és Náksi Attilával indult, ezért a hangulaton csak rontani lehetett volna, de mindenki a jó formáját hozta, abszolút sikerrel zárul ez a nap is.

A zárónapon az erre az estére tervezett széria a Fatal Errorral kezdődött. A jelenleg még tipikus előzenekarnak mondható banda nem variálta túl a dolgát, belecsapott a közepébe, aztán meglehetősen sok színt hozva bevillantotta, hogy mennyiféle zenei irányt is vehetne, ha valamilyen komolyabb dologra szánná el magát.

A 30Y együttes már hazajáró vendégként tornáztatta meg a nagyérdeműt, a srácok a koncert után viccesen mondták, ők is azért zenéltek ekkora elánnal, mert így próbálták a szúnyogokat lerázni magukról. S ekkor történt meg a már szintén szokásos találkozó a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női víziladázóinak, szakmai stábjának itthon lévő tagjaival. Azon túl, hogy a csapat a lányok kedvence, immár egy második közös videóklip jelzi, itt már rég nem rajongói viszony van a két fél között. Beck Zoltán énekes ezt nem is győzte hangsúlyozni.

Dunaújváros számára kiváló reklám a DUDIK

Dunaújváros Munkája során, amikor Dunaújváros neve szóba kerül, örömmel említi dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztos a komoly városmarketing értékkel bíró DUDIK fesztivált is, amelynek szombati zárónapján ő is ott volt Ákos koncertjén.

Mint mondta, nagy örömmel jött le a Duna-partra, egyrészt ilyenkor ismerősökkel lehet kötetlenebb formábban találkozni, beszélgetni, másrészt kiváló zenekarokat meghallgatni, minden korosztály megtalálja a maga műfaji igényét. – Nem kérdés, Ákos nekem olyan ikonikus előadó, aki, ha Dunaújvárosban lép fel, ami azért nem mondható sűrűnek, vétek kihagyni. Egyébként bízom benne, most kedvet kapott arra, hogy többször meglátogasson minket. A DUDIK az egyetem, a város, a DVG Zrt. olyan közös koprodukciója, ami ezreket mozgat meg és nem kell érte utazni sehova. A közönség és a közösség számára ez nagyon fontos lehetőség, főleg most, amikor nyáron hihetetlen kínálat van az országban fesztiválokban. Számomra jóleső érzés, hogy most már ennek fősodrába jutott ez a rendezvény, azaz komolyan jegyzik a DUDIK-ot, önálló márkanévként is igen jól cseng. Egyértelmű, csinálni kell tovább, igény van rá, a gyönyörű helyszín pedig adott. Munkám során, miniszterelnöki biztosként országszerte kérdezik tőlem azt is például a beszélgetések során, milyen Dunaújváros kulturális élete. Nos, nagyon színes, aminek egy fontos eleme ez a négy nap, ami szintén kiváló városmarketing értékkel bír régiós, de akár országos szinten is. Összegezve, gratulálok a szervezőknek, ismét nagyon jó munkát végeztek s itt szeretném megemlíteni és köszönni Cserna Gábor polgármester és az önkormányzat, valamint dr. Dorkota Lajos MEKH elnök, Dunaújváros és Fejér megye díszpolgárának hathatós támogatását, segítségét – fogalmazott lapunknak.

Az idei legnagyobb zenei attrakcióval természetesen az Ákos-koncertre gondolunk. A higgadt látogatók elismerhetik, a hazai előadók közül az övé a legprofibb produkció. Mindenféle megközelítésben, aminek szem és fültanúi lehettünk. A koncert előtt Ákos nyilatkozott lapunknak (a bővebb interjút később közöljük): – A „csodát” ne várjátok tőlem, mert arra nem vagyok képes! Azt mondják rólam, maximalista vagyok. Szerintem pedig minimalista. Amikor az ember színpadra lép, akkor megpróbálja kihozni magából, ami az erejéből telik, és ez a minimum. Mi is azt fogjuk csinálni.

Vasárnap Arnold Miklós érthető fáradtsággal, de boldogan állt rendelkezésünkre rövid gyorsmérlegre. – Az időjárás támogatása mellett a programokat, a látogatók számát, a hangulatot, a színvonalat tekintve azt gondolom, ez volt a valaha volt legjobb DUDIK. Sikeres volt a pénteki retró nap is, amivel olyan réteget tudtunk megszólítani, amelyet eddig nem. A szokásos bokaficamokon kívül semmi rendkívüli nem történt, egyetlen visszajelzést sem kaptunk eddig bűncselekményről. Még nagyon sok elszámolnivalónk van, de várhatóan szolid nyerességgel tudunk zárni, ami már a jövő évi szervezésnek az alapját jelentheti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!