2013.05.26. 14:58
F1: Rosberg nyerte a Monacói Nagydíjat videóval
A német Nico Rosberg rajt-cél győzelmet aratva megnyerte a több balesettel "lassított", s 20 percre félbeszakított vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíjat.
A Mercedes pilótája mögött a vb-címvédő, s a pontversenyben is élen álló honfitársa, Sebastian Vettel (Red Bull) lett a második, az ausztrál Mark Webber (Red Bull) pedig a harmadik. Rosberg pályafutása második futamgyőzelmét aratta, és érdekesség, hogy harminc évvel ezelőtt éppen édesapja, Keke Rosberg nyerte a monte-carlói versenyt.
Fotó: Amber PR
A rajt után nem volt változás az élmezőnyben, majd az első néhány kanyar élesebb előzési kísérletei után mindenki felvette a versenytempót, s a pilóták biztonságos távolságból követték egymást. A Rosberg, Hamilton, Vettel, Webber, Räikkönen, Alonso sorrenden a 78 körös verseny harmadánál induló kerékcserék változtattak némiképp, izgalmakat azonban először, a 31. körben Felipe Massa (Ferrari) balesete okozott. A brazil pilóta - akit kisebb nyaksérülés miatt a helyi kórházba vittek kivizsgálásra - a célegyenes végén csapódott a gumifalnak, a pályára pedig bejött a biztonsági autó.
Miután ismét szabadon lehetett száguldozni Sergio Perez, a McLaren mexikói versenyzője mutatott be szép előzéseket csapattársával, Jenson Buttonnal, majd Fernando Alonsóval (Ferrari) szemben, igaz, utóbbi a kanyar levágásával előtte maradt.
A 46. körben aztán húsz percre le kellett állítani a viadalt, miután Max Chilton (Marussia) a kívülről mellé érkező Pastor Maldonadóra (Williams) húzta autóját, a venezuelai gépe pedig úgy vágódott neki a biztonsági gumifalnak, hogy a pályát határoló elem beborult a pályára.
A hosszú szünet után Alonso a versenybírók utasításának megfelelően maga elé engedte Perezt a hatodik helyre, majd Adrian Sutil (Force India) előzte meg gyönyörűen előbb Buttont, aztán a Ferrari spanyolját. Rosberg közben magabiztosan vezetve haladt a győzelem felé, mögötte Vettel, Webber, Hamilton és Räikkönen volt a sorrend. Ez az újabb, 63. körben kezdődött biztonsági autós szakaszig nem változott, utána azonban Perez meggondolatlan előzési kísérlete Raikkönennek az ötödik helyébe került, miután defektet kapott a McLaren első szárnyától. A mexikói később, négy körrel a vége előtt feladta a versenyt, a finn viszont bravúros manőverekkel a tizedik helyig tornázta vissza magát, így sikerült pontot szereznie.
Rosberg sikerét senki sem veszélyeztette, a verseny másik nagy győztese pedig Vettel lett, aki második helyével az összetettben növelte előnyét két legnagyobb riválisával, Räikkönennel és a most hetedik Alonsóval szemben.
Fotó: Amber PR
2013-as Monacói Forma-1-es Nagydíj eredménye:
1. Nico Rosberg Mercedes 2:17:52.056
2. Sebastian Vettel Red Bull + 3.888
3. Mark Webber Red Bull + 6.314
4. Lewis Hamilton Mercedes + 13.894
5. Adrian Sutil Force India + 21.477
6. Jenson Button McLaren + 23.103
7. Fernando Alonso Ferrari + 26.734
8. Jean-Eric Vergne Toro Rosso + 27.223
9. Paul di Resta Force India + 27.608
10. Kimi Raikkönen Lotus + 36.582
11. Nico Hülkenberg Sauber + 42.572
12. Valtteri Bottas Williams + 42.691
13. Esteban Gutierrez Sauber + 43.212
14. Max Chilton Marussia + 49.885
15. Giedo van der Garde Caterham + 1:02.590
16. Sergio Perez McLaren Nem ért célba
17. Romain Grosjean Lotus Nem ért célba
18. Daniel Ricciardo Toro Rosso Nem ért célba
19. Jules Bianchi Marussia Nem ért célba
20. Pastor Maldonado Williams Nem ért célba
21. Felipe Massa Ferrari Nem ért célba
22. Charles Pic Caterham Nem ért célba
A világbajnokság eredménye a Monacói Nagydíj után
Pilóták:
1. Sebastian Vettel 107 pont
2. Kimi Raikkönen 86 pont
3. Fernando Alonso 78 pont
4. Lewis Hamilton 62 pont
5. Mark Webber 57 pont
6. Nico Rosberg 47 pont
7. Felipe Massa 45 pont
8. Paul di Resta 28 pont
9. Romain Grosjean 26 pont
10. Jenson Button 25 pont
Konstruktőrök:
1. Red Bull 164 pont
2. Ferrari 123 pont
3. Lotus 112 pont
4. Mercedes 109 pont
5. Force India 44 pont
6. McLaren 37 pont
7. Toro Rosso 12 pont
8. Sauber 5 pont