Sport

2009.08.29. 02:29

Eb-aranyért utaznak - Három újvárosi játékos a keretben

Dunaújváros - Ezen a héten a Fabó Éva Sportuszodában edzőtáborozott a magyar női utánpótlás vízilabda-válogatott, amely a szeptemberi olaszországi U20-as Európa-bajnokságra készül.

Gróf András

Az edzőtáborozáson három dunaújvárosi játékos szerepelt, akik jó eséllyel pályáznak az utazó keretbe való kerülésre. Az utánpótlás-válogatott szövetségi kapitányát, Merész Andrást kérdeztük az edzőtábor tapasztalatairól, és a válogatott Eb-esélyeiről. 

- Nagyon jó körülmények fogadtak minket Dunaújvárosban. Kitűnő az uszoda, és a szálláslehetőség. Próbáltuk a csapatot kimozdítani Budapestről, az állandó helyszínekről. Külön jól jött, hogy a dunaújvárosi lányok Mihók Attila vezetésével már hetek óta elkezdték a felkészülést, így remek edzőpartnerek voltak. A lányok szépen dolgoztak, és már csak egy kérdőjel van a keret összeállításánál. A tizenegy utazó mezőnyjátékosra jelenleg még tizenkét emberünk van. A dunaújvárosiak közül Keszthelyi Rita és Menczinger Kata helye biztos, hiszen ők a felnőtt válogatott keretnek is fix tagjai. Berta Blanka is jó eséllyel pályázik a keretbe kerülésre. Ez a korosztály nem rutintalan, hiszen már részt vett két Európa-bajnokságon, tehát megvannak a megfelelő tapasztalatok. Tavalyelőtt a hatodik, tavaly pedig a második helyen végzett az együttes. Ezúttal úgy utazunk el Nápolyba, hogy szeretnénk megnyerni a kontinensviadalt, de gondolom az ellenfelek is hasonlóképpen készülnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!